Nyelvtudományi Közlemények 30. kötet (1900)

Tanulmányok - Munkácsi Bernát: A vogul nép ősi hitvilága - IV. 1

4 MUNKÁCSI BERNÁT. lélekzet, pára» (pl. jüi-qil lil-átém tit'-t'é «itt ér utolsó lehelletem», IV: 90; áp, áp «pára, kigőzölgés», üt, ÉV. at «szag; íz») | EV. ült-, KV. léit- «lehelleni, Mni», TV. leltárit-, léltajál- «lélekzeni» (pl. a khalas in-pel, as léltajál- «nem halt még meg, lélekzik még»); a medvére alkalmazva fejlettebb értelemmel: «ordítani» (pl. ujamé Ultimé ti sülint ali «az állatöreg ím ordítva ugrándoz»; III: 380.), épúgy mint a bagolyra alkalmazva : «huhogni* (ALV. zpi Ulti) \ ÉV., KLV. lilás- «lélekzeni» (ip\.lüásamá-müs nol-sam-asánél sültmél pajálts «a mint a táltosló lélékzett, orrlikából szikra tódult»; I. 6.) | ÉV., KLV. lile]- «lehell, párát ereszt» (pl. aserém jüw-lileji «a hideg levegő látható párakép özönlik a meleg szobába ajtónyitáskor)), KLV. küsnés-nüpél lilejis «az ablakra lehelt»). Ezen «lehellet» értelemben előkerül a déli nyelvjárásokban a üli képzőtlen alaprésze is, így: KLV. lil, KV. léi (pl. lil tártelem «lehellek, lehelletet veszek; cnwmyw ; lo léi soamwés «a ló lélekzete megszorult, fuladozni kezd; 3ara;bixa.icfl»), melynek megfelelnek a rokon nyelvekben: ÉO. Ili, lil «lében, geist» ós «atem, geruch» (AHLQV.), 10. fit «geist» és «atem» (CASTR.), KO. lil «seele» (kasú-lil «menschenseele»; PÁPAI) [ zűrjén lol «seele, geist, leben» és «atem, hauch» (lol sedödni «sich erholen, zu atem kommen»; lolal- «atmen, hauchen»; WIED.) | votják lul «seele, geist, gemüt, herz (als quelle der empfindungen), lében» és «hauch, atem, atemzug» (lultisk-, lulkki- «aufatmen, seufzen»; lulg-, lulé- «atem schöpfen, aufatmen; eins schnauben od. schnaufen; sich ausblasen») | észt leil (gen. leili) «dunst, dampf (bes. in der badstube); atem, leben» = finn löyly «dunst, dampf», lapp: Fm. lievl id. (1. BUDENZ: MUgSz. 693.). Egész közönséges az ilyen értelemvitel a nyelvekben: v. ö. gör. tyoyi] és tyúy^io «flo, spirow ; latin spiritus és spiro; lat. animus és gör.•'ocvejJLO? «wind»; szláv dúsa «seele» és dusno «dunstig, schwül»; duch «seele, geist» és «atem, geruch»; héber rüach «geist» és «wind» stb. Igen természetes és világos lehet az egyszerű ember szemében, hogy a mi az ember lelkét alkotja s életének főfeltétele: a lehellet; mégis marad a dologban tömérdek rejtelmes és bizonytalanság. Hiszen kibocsátjuk folytonosan lehelletünket, hideg időben látjuk is sűrű páragomolyagban kiomlani szájunkból a nélkül, hogy a halál állna be következményül; sőt azt tudjuk, hogy ha valakiben benn reked a lélekzete, annak meg kell halnia. Mi tehát