Nyelvtudományi Közlemények 30. kötet (1900)

Tanulmányok - Munkácsi Bernát: A vogul nép ősi hitvilága - IV. 1

A VOGUL NÉP ŐSI HITVILÁGA. 5 az a lélek, vagy lehellet, mely midőn a haldoklót elhagyja, oly rettenetes rombolásában ? Ez mindenesetre hasonló természetű az egészséges ember lehelletével, de mégis ettől lényegesen külömböző. Legföltünőbb a haldokló beteg lélekzetének eltérésében, hogy az egyre gyöngülő, végre alig észrevehető, vékony akár egy hajszál, vagy a selyem, ez a «hajszál-lélek», a aselyemléleko, mely mint a sorvadó beteg arczszíne «sárga», mint a lázasé «vörös». «A leánylélek összezsugorodik, a fiúiélek összezsugorodik; ínséges leányod, ínséges fiad fürtszál-lelkót, haj szálleikét (sa'i-lilitá, at-lilitá) emeld föl, bocsásd további életre!» imádkozzák a felső-szoszvai Xal-jjaul-bMi (II : 364-5.) s bánatosan adja elő a lozvai ember sorsénekében (IV : 135.), hogy mint esett kórágyba három testvére s mint «vonszolták)), azaz lehelitek ki lassan lelküket, mely egész olyan volt, mint a sárga selyem, vörös selyem (kásm jdpé/, wür jdpéy taxién lilán tan khartidn). Szintígy mondja magáról a kondai nótafa (IV: 116.): «Nehéz ágyba (t. i. betegségbe) jutottam én férfi; mint sárga selyem (t. i. oly könnyen szakadó, vékony) drága lelkem (kaémjápe'z tinin lilim) férfiú kiadom (eloltom)». Ezen képek az elváló lélek, a végleges elalvást jelző utolsó lehellet rendkívüli gyöngeségén alapúinak; de van olyan is, mely a hirtelen elröppenést domborítja ki, mely szerint a lélek a testhez kötve afféle, mint valami lábánál fogva gyönge szállal visszatartott madár, egy veréb, vagy vércse. Midőn a múnkeszi hadisten-hős a Lapé/-városi fejedelemleányt fürdés közben a vízben alányomja, ennek «veréb-lelke, vére se-l elke elszakadni törekszik (sdnsi-lűitd, vörés-lilitd tq.lipankwé vordtiv ; II: 187—8.) s ugyanily képpel adja elő kívánságát a Paszét-bálvány hívője : «Zsenge kezű kis magzatkám, zsenge lábú kis kedveském (gyermekem) madárka-leikét ha fölemelnéd (megmentenéd; iánsi-lilitá nqny-almilalénülén), akkor neveznélek én téged igazán bálványkának, igazán istenkének" (II : 426.). Ugyané kép változata : «Im aleánylelke elszakad, a fiú lelke kioltódik (mint a tűz elalszik» : dfi-lili ti tqtipi, pV lili ti yarili II : 425.; lilitá tqlipém «lelke elváltó III : 461.). Az elröppenő léleknek szárnyas állatként való fölfogásáról igen érdekes példákat olvashatunk KLBINPAUL KUDOLF «Die Lebendigen u. die Toten in Volksglauben, Eeligion u. Sage»> (Lipcse, 1898.) czímű könyvében (28—31. 11.). Ezek szerint a lélek valami különálló lény a testben, ettől el