Nyelvtudományi Közlemények 30. kötet (1900)

Könyvismertetések - Petz Gedeon: Indogermanische Forschungen. (Szerk. Brugmann K. és Streitberg V.) - XI. kötet 469

476 PETZ GEDEON. ság termékei egyrészt plurior, másrészt extremior, infimior, novissimior stb. SOMMEK dolgozatának második része a felsőfok képzőiről szól. Az idg. ősnyelvben ilyes képzőkül egyrészt -(m)mo-, -tmmo-, másrészt -isto- szerepelnek. Emez kétségkívül a comparativusi -ies- képző gyöngült alakjának (-is-) a -to- képzővel való bővülése, az -m-es alakok képzése ellenben a rendszámnevekből indult ki (idg. *dekmmó- ,a tizedik' voltakép a *defan ,tíz' számnévből az egyszerű -o- képzővel képződött, ebből azután egy -(m)mo-íéle egységes képző válhatott le). A latinban van egy pár -mo-, illetőleg -ümo-, -ímo- képzős alak, a melyekben amaz ősnyelvi -mo-, -mmo- képviselőit láthatjuk: summus, infimus, imus (ennek az eredete még homályos, talán Hdh-s-mos, a mely a gör. Idúq-hzel tartozhatnék együvé), eleműm, postumus, minimus (*mwü-mos), ferme (*ferime), brűma {+breui-má, azaz ,brevissimus dies'). A lat. -tümo-, -timo-féle képzésmód az ősnyelvi -tmmo- (ói. -tama-, gót -duma-, -tuma-) képzésnek felel meg, pl.: citimo-, intimo-, idtimo-; ide tartoznak finitirrms, legitimus, maritimus és optumus is (SOMMER szerint az ops, opes-ből: *opi-tmmos ,in engster Beziehung zur Hülfe stehend = am geeignetsten zur Hülfe', ,der beste'). Az idg. -isto- superlativusképző (ói. svádisthas, gör. 7}ŐI<TTOS, gót sutists, ófn. suo^isto) a latinban egészen kihalt, egyetlen nyoma talán a iuxta adv. illetőleg praspositio (Hugista ,am engsten verbunden'). Az -isto-íéle képzésmód helyébe új alakulatok léptek. Ilyenek mindenekelőtt plurimus (= *plö-is-mmo-s) és primus (== *p)ri-is-mo-s); ez az -is-mmokópző a kelta nyelvben rendes superlativus-képzővé lett. Ezt a képzőt láthatni az -er végű melléknevek -errimus-íéle superl. végzetében is (pigerrimus ebből: *pigr-is-mmo-s, *pígrsemos, *pigerremos. Afacilisféle melléknevek facillimus felsőfoka is *facl-isinmos-ból magyarázódik. Néhány -símus képzésű superlativusban (maximus, proximus stb.) azonban szerzőnk nem ezt az -is-mmo- képzőt látja, hanem csupán -s-mmo-t, ez a képzésmód pedig — a mint azt már BRTXGMANN is magyarázta — régi s- tövekből indult ki; a maximtis-ra, vonatkozólag 1. pl. ói. mállás- nagy', ama superlativus töve tehát eredetileg *mag-s-mmolehetett. A latin nyelv rendes superlativusképző] ének, az -issimus-nak keletkezése eddigelé nincsen még teljesen megmagyarázva: nehézséget okoz a kettős s, némelyek -sth-bö\ (ói. -istha-), mások -ts-ből származtatták; BRUGMANN a vicenssimtis-féle rendszámnevek hatásából magyarázta, ehhez járulhatott a pessimus hatása is. SOMMER is ezeknek a tényezőknek hajlandó az -ismmos, -isemos végzetnek -issemos-szá való átalakulását tulajdonítani. — Az extremus, postremus, supremus alakokat