Nyelvtudományi Közlemények 30. kötet (1900)

Könyvismertetések - Petz Gedeon: Indogermanische Forschungen. (Szerk. Brugmann K. és Streitberg V.) - XI. kötet 469

INDOGERMÁN NYELVÉSZETI FOLYÓIRAT. 475 •io- durch s- Suffix», de SOMMER evvel szemben helyesen megjegyzi, hogy nincsen biztos példánk arra, hogy a -io- és -ios- egyazon szóban egymás mellett meglettek volna. Az azonban bizonyos, hogy a -ios- képző már az idg. Ősnyelvben comparativusi jelentésű volt. Sok vita folyt arról, vájjon e képző alakja -ions- vagy -ios- volt-e. Ma általában a nasalis nélküli alakot tartják eredetinek (a gör. -uov magyarázatára vonatkozólag 1. THURNEYSEN, Zeitschr. f. vergl. Sprachforschung 33. k. 551. 1.), a képző különböző ablaut-formái: -ies-, -ios, nyújtással -ies-, -iős-, gyöngüléssel -is-. A mi a latint illeti, a régi grammatikusok s-es alakokat is említenek (VARRÓ: meliosem, meliorem); a neutr. -ius régibb -iős-nak felel meg (a régibb latinságban erre is kiterjedt a kiegyenlítésre való törekvés: prior bellum, foedus prior), később itt megint eltűnt az -r, talán plus hatása alatt ? A középfok nőnemű alakjának végzete eredetileg -iésl volt, utolsó nyoma talán a mulier szóban maradt meg, melyet máirégen comparativusnak magyaráztak: ISIDORXJS szerint mulier = mollior és most SOMMER is a mel ,weich machen' gyökérből képezett *ml-iési alakot lát benne, a melynek eredeti jelentése ,die weichere, weniger widerstandsfáhige, die schwáchere' lehetett. Az ide tartozó -is végű adverbiumok (magis) az ősnyelvi neutr. sing. nom. és acc. alakjának felelhetnek meg, ép így plus is eredetileg *plö-is, *plois. SOMMER ezután az -ior képzőnél mutatkozó anomáliákat beszéli meg. A minor, minus alakok szerinte nem igazi comparativusok: e jelentésük már az alapul szolgáló mei- ,kisebbíteni' gyökérben rejlett, e gyökérnek mi- alakjából a -nuképzővel egy minu- tő (v. ö. minu-ere, gör. fitvó-fiai, gót minniza *minuiza-ból) s ebből képződött a rendes -es-, -os- neutr. képzővel egy *minuos főnév ,kisebbség', a mely *minos, mimts-szá vált. Azután — mint azt már BRUGMANN föltételezte, Grundr. II, 406 — a főnév melléknévvé vált (v. ö. vetus), ellentétbe került maius-Bz&l s a maior mintájára keletkezett a minor. — A primores alak SOMMER szerint a prior- és primo- tövek contaminatiójából magyarázódik. — A frugalior, frugalissimu-i alakok egy régi *frugalis positivusnak felelnek meg, a melyet később frugi szorított ki, ez tudvalevőleg %frux sing. dat.-a, a mely efféle kifejezésekben: frugi est, adverbiummá, azután pedig ragozhatatlan melléknévvé (servus frugi) lett. Ép így a nequior és nequissimus alakok egy *nequo- tőből képezvék, a megfelelő positivust a nequam adv. szorította ki. A • dicentior, -ficentior, -volentior alakok is eredetibb -dicens stb. ,positivus'-oknak feleltek meg, ezeket a positivusokat azonban kiszorították a -dicus, -ficus, -volus-íéle alakok. A maior alak SOMMER szerint, régibb *magiös-hól való stb. Végül a két-képzŐs comparativusokról szól szerzőnk, a latin nyelvnek efféle alakjai részben az idg. ősnyelv korából valók (-istero-), későbbi keletkezésűek a superior, dexterior-félék; a kései latin-