Nyelvtudományi Közlemények 30. kötet (1900)

Tanulmányok - Munkácsi Bernát: A vogul nép ősi hitvilága - IV. 1

2 MUNKÁCSI BEENÁT. kedő becslés. A művelt vallási gondolkozás a tisztúltabb s kiváló fontosságuk szerint kellőkép méltatott eszmék magaslatáról ellenségkép fordul ama gyarló alapok ellen, melyekből fejlődött; a próféta lángoló gyűlölettel ostorozza a. bálványimádást s a vele összefüggő erkölcsi és szertartásbeli képzeteket; a kereszténység és izlám kiméletlen irtóháborúval igyekszik megsemmisíteni mindazt, a mi az előbbi vallási életre hacsak ártatlan czélzással is emlékeztet. Az új nézet itt a réginek összeférhetetlen ellentéte, tagadása; ragyogó nap, mely mellett az előbbi felfogás igazsága nem is halványabb fény, hanem merő sötétség. Máskép áll a dolog a pogányság ama haladottabb fokán, melylyel itt foglalkozunk. Mint láttuk, a tisztább belátás nem hiányzik itt sem, kifejlődött az emberi psychologia általános törvényei szerint ugyanazon alapokon, melyeken a műveltség légkörében; de nincs meg értékének világos tudata, a fejlettebb eszme itt nem hadakozik a régi fejletlen ellen, hanem az ellentét sejtelme nélkül megegyezik vele, egymás mellé sorakozik s érvényre jut mindakettő gondolkozásban és gyakorlatban egyaránt. Numi-Tarém a független nomád törzsfők vezérének, egy Attilának, vagy Árpádnak képe után alakúi; nem az a minden egyéb hatalmat eltipró s megalázó keleti egyeduralkodó, kit a sémi népek monotheistikus istenképe mintáz. 0 nem követeli, hogy «ne legyenek neked más isteneid én előttem» ; sőt emez isteneket, melyeknek tisztelete régibb s a nép szivében mélyebben gyökerező az övénél, szeretettel a maga családjául fogadja, atyailag kiszabja határaikat, uralmukat, elrendeli imádásukat, általuk s velük kormányozza mindenséget. A néphit emelkedettebb rétege itt csak ráhelyezkedik az alatta levőre, de nem dúlja föl ezt; a tisztúltabb eszmék fényes palotája körül ott maradnak a régibb, lassanként maguktól romba dűlő lakok is. Lehet ez eljárás czélszerütlen és hibás a gyakorlati szempontokat követő sociologus szemében; de az ethnologus, kit az emberi gondolkozás történetének vizsgálata gyakran oktat türelemre s a köznapinál méltányosabb ítéletre, meleg érdeklődéssel fordul feléje; mert itt nyílik módja világosan szemlélni, amaz avatag képződményeket, melyeket a kultúra hódító útjában elsöpört s melyek mégis fenszóval hirdetik azt a — sok művelt népnek is nem fölöslegesen szóló — nagy tanúiságot, hogy nincs joga ós oka az egyik emberi felekezetnek lenézni a másikat; mert lényegileg egyek vagyunk. Valamint