Nyelvtudományi Közlemények 30. kötet (1900)

Tanulmányok - Munkácsi Bernát: A vogul nép ősi hitvilága - IV. 1

A VOGUL NÉP ŐSI HITVILÁGA. 25 evett (IV : 254.). A szertartás czélja itt teljes világossággal látható. Az ilyen temetőbeli vendégeskedésen kívül az osztjákok otthon is tartanak emléktorokat. FINSCH szerint az éjszakiak ilyenkor is rént ölnek, melynek koponyáját kiviszik a sírhoz (548.). Igen tanulságos a kondai osztjákoknak erre vonatkozó gyakorlata. A torok meghatározott ideje itt nagyjában az oroszok IIOMHHKH-torai beosztásához alkalmazkodik s mint PATKANOV írja (1: 147—8.) a halál napján, az ettől számított kilenczedik, tizenhatodik és harminczhatodik napokon, továbbá a fél s egész év leteltével történik. Hogy e megszabott napokat el ne mulaszszák, a halottnak vánkosa alatt egy rováspálczát tartanak, melyre minden elmúlt napot egyenként rárónak. Elérkezvén az emléktor napja korán reggel asztalt terítenek ama szobában, melyben a halott lelkét kiadta. • a rokonok j)edig mindennemű ételt hoznak a házhoz, melyet az asztalra fölraknak. Ugyanekkor előszedik az elhunytnak vánkosát, ruhaneműit s mindezt az ágy közepére helyezik; a tálakon levő kanalakat pedig nyelükkel ezen ruhakészség felé irányítják ekkép kínálva a holtnak ruhái mellett képzelt szellemét, hogy egyék. Este felé, midőn, az osztjákok nézete szerint, a szellem már jóllakott, maga a rokonság helyezkedik az asztalhoz a lakoma elköltésére. Lényeges eleme e szertartásnak, hogy a halott vánkosával és ruháival magát ezeknek birtokosát, az elhunytat jelenítik a képzelet elé, akinek tiszteletére a vendégséget rendezik s ki abban falatjait kanalazva részt is vesz, együtt mulat az élőkkel. Még szembeötlőbb módon juttatták kifejezésre az e szertartásban érvényesülő törekvést és alapeszmét a régi osztjákok, kik nem elégedtek meg a ruha jelképével, hanem a halottnak bálványát, faragott képmását is elkészítették, felöltöztették ezt ugyanolyan ruhákkal, a minőicet a halott viselt s ugyanazon tiszteletben és bánásmódban részesítették, mint életében magát a személyt, melynek képviselője volt. Különösen a családfő, a ház gazdája részesült eme tisztességben. így írja NOVITZKIJ (46. 1.), hogy «a nő elővévén megholtférjének valamely ruháját s fából magának emberi alakra bálványt faragván, erre ráadja azt a ruhát, a halott hasonlatosságára ékességekkel földíszíti, arra a helyre állítja, a hol férje szokott ülni s ezen lelketlen fának csupa olyan ételeket főzöget buzgalommal, melyeket az elhunyt, míg élt, kedvelt. Ezután a fő ülőhelyen, a hol az