Nyelvtudományi Közlemények 30. kötet (1900)
Tanulmányok - Ásbóth Oszkár: A magyar nyelvbe került szláv szók átvételének helye és kora - 209
A MAGYAR NYELVBE KERÜLT SZLÁV SZÓK. 215 xiem más, mint a normann varégok (ónord vaeringi, orosz varjagi>) népneve s mint ilyen bizonyára a szokásos -in képzővel (rusb: rusjin «orosz», ongrb: ószlov. q,grin, bolgár ugrin «magyar», srb: srbin «szerb») varjáéin alakban is használatos volt; v. ö. orosz varjaza «überseeisches land, der von dorther kommende» és varjaga «dieb», mely utóbbi szónak jelentését egybevetve a hasonló hangzású orosz vorb «tolvaj» szóval magyarázatát nyerjük az óriás kezdő hangzója eltérésének is (*vorjasin e. h. varjaim).* Szerzőnk tehát a magyar óriás szót a normán varjagok nevéből magyarázza. Azzal a kérdéssel, vájjon ez az oroszországi szlávok ajkán akkor már varjag'b-nsk hángzik-e ós nem még vareg'b-n&k, orrhangzóval, fölösleges foglalkoznunk — erre csak akkor volna érdemes rátérnünk, ha a többi mind á legszebb rendben volna. Fogadjuk tehát el M. véleményét, hogy az orosz alak akkor már varjag'b volt. Igen ám, de a magyar óriás s-en végződik, nem g-n\ M. ezen a bajon igen sajátságos módon segít. A népnevekhez a szláv nyelvekben gyakran -in'b képző járul az egyes számban: a szerbek pl. magukat úgy híjják hogy Srbi, nyelvüket srpski jezik-nek, de a Srbi egyes száma -in képzővel bővült alakot mutat: Srbin gen. Srbina stb. Ez -in% képző előtt k c-vé változik; a törököt, «turk»-ot pl. ugyancsak a szerbek úgy híjják hogy Túréin gen. Turcina; hogy pedig a c itt csak fc-ból keletkezett az in képző előtt, azt mutatja a többes szám, a hol ennek a c-nek nyoma sincs: Turci (k -i rag előtt c-vé változik!), gen. Turaka, dat. loc. instr. Turcima, acc. Turke. A mint a k i-vel kezdődő képző előtt c-vé változik, úgy lesz ilyenkor a g i-vé — ószlov. maka, szerb muka kín: ószlov. mqciti, szerb muciti kínozni = ószl., szb. sluga szolga: sluziti szolgálni. Én ugyan nem tudok egyetlen egy esetet sem arra, hogy -íjf-re végződő tőből -in'b képző hozzájárulásával valaha -zin'b végű népnév lett volna, de tisztán elméletileg nem mondhatom kizártnak, hogy orosz varjag'h-ból -in'b képző hozzájárulásával *varjazin'b lehetett volna (v. ö. or. sluga: skditb, beregi part: berezistyj magas partú stb. stb.). Az, hogy ilyen alak sehol sem található, a legkisebb baj. De már baj az, hogy M. azt nem tudja, hogy varjagTi-DÖl -in'b hozzájárulásával ^varja£inr b lett volna i-vel és hogy a magyar óriás kedveért egy teljesen lehetetlen varjasin alakot képez s'-sel és hogy annak háromszoros ismétlésével gondoskodik arról is, hogy ezt valahogy sajtóhibának ne nézzük (ivarjáéin* — +«vorjasin e. h. varjasin* és ép így a német kiadásban!). A másik baj meg az, hogy M., miután neki ilyen kétségbeesett módon sikerült az óriás szónak s-ét megmagyarázni, a bölcs olvasóra bízza, hogy a most már fölösleges -in'b képzőt a szóvégéről valahogy megint eltüntesse, de mégis úgy, hogy az általa keletkezett sziszegő megmaradjon. M. t. i. azt egészen természetesnek tartja, hogy mindenki az ő varjasin alakjával szemben a magyarban
