Nyelvtudományi Közlemények 30. kötet (1900)

Tanulmányok - Munkácsi Bernát: A vogul nép ősi hitvilága - IV. 1

14 MUNKÁCSI BERNÁT. jesen egyneműek az eddigiekkel. A temetkezési szokásoknak legtöbb részlete ezen eszmét fejezi ki, illetőleg azon törekvés szolgálatában áll, hogy a halottnak meg legyen mindene, a mit életében kedvelt; meg ne szoruljon semmiben, a mi az előtte álló feladatokhoz kivánatos. Ezen törekvéssel nyer nyugtot mindkét fél, az elvált lélek úgy mint a hátramaradottak, mely utóbbiak t. i. csak a halott illő ellátásával kerülhetik el azt a veszedelmet, hogy az elköltözött fenyegető megjelenésekkel és csapásokkal ne figyelmeztesse őket mulasztásaikra. Ennek lehetősége természetesen nem csekély aggodalmat okoz s kiinduló pontját alkotja a halottas szokások ama másik csoportjának, melynek czélja a léleknek lehető távol tartása, az eddigi környezettől való elszoktatása, esetleg elijesztése. Lássuk itt közelebbről, mikép érvényesülnek gyakorlatban ez eszmék. Miután a halál bekövetkezett, a holttestet (EV. xq>lá, TV. khqlá; EO. %ala) kiterítik; az éjszakiaknál meg nem mosdatják ugyan, de gondosan megfésülik (Finsch: 548.). Ezután legjobb ruháiba öltöztetik (GOND. 44.), a midőn a kondai osztjákok annál több inget adnak a halottra, mennél gazdagabb s mindezek fölé néha még egy subát is raknak. A nőkre ugyanitt gyöngyhímzésű ünnepi ingüket adják föl (PATK. 1: 142.). Ez a halottnak ruhakészsége: a sok ing nyilván arra való, hogy legyen a másvilágon mit váltani. — Most az ójszakiak a halottat visszateszik arra a helyre, a hol lelkét kiadta, s mint mindjárt a halál beálltával fejét ismét betakarják a halotti szem fedővel, melynek sajátos neve: ÉV. nasmáp-tqr (111:421.), vagy lépil-tq,r, KLV. ú asm ép-tör (u. i. ndsém «arcz» == nal-tus id.; REG. szerint: LV. nqsme «gesicht der leiche»), KV. nasémé/-tör} PV.

úassép-tör, TV. klpén (caBam.). E műveletek közben rendesen egy szót sem szólnak (GOND. 44.). — Ezután következik az éjszakiaknál a siratás. Az asszonyok kibontják hajukat és kesergő hangon sorolják elő a halott érdemeit: hogy mily jó vadász volt, mint szerette családját stb. (GOND. U. O.). NOVICZKIJ szerint (MAIKOV kiad. 45.) siratás alkalmával a rokonok «igaz szívből való sajnálkozásuk jeléül hajukat ozibálják s a mennyire csak lehet véresre karczolják arczukat körmeikkel ; ezután a bevérződött hajszálakat a halottra dobjál, mivel balgahitűségükben azt vélik, hogy a halott lelke néhány nap múlva előjön megszemlélni a fájdalom jeleit s ekkor észrevevén rokonainak