Nyelvtudományi Közlemények 30. kötet (1900)

Tanulmányok - Munkácsi Bernát: A vogul nép ősi hitvilága - IV. 1

10 MUNKÁCSI BERNÁT. gódés a szabad lélek sorsa, mely elsősorban a hátramaradt élők kegyeletétől függ. Ha az ember csak küzdelemmel szerezhette meg kenyerét e földön, még nagyobb küzdelemmel juthat élete föltételeihez lelke a halál után; igaz hogy e küzdelmekhez —- a minők főképen a földiek folytonos zaklatása és zsarolása — ereje és módja is tetemesen nagyobb. Mit is tesz tulajdonkép «meghalni))? E fogalom kifejezései a vogulban: í. yali (KLV., TV. khqli, KLV. khqli, KV. khölí), jol yqli (KV. jql-khöli), mely igének megfelelői a rokon nyelvekben a halálnak legsajátosabb jelzései, így: EO. yal- «umkommen, sterben» (yala «todt, verstorben»), 10. yad-, SO. yal-t magy. hal-, zürjén-votj. kai-, cseremisz kol-, mordvin kuli-, kulo-, finn kuole-, észt köle- «sterben» ; a vogulban azonban még világosan kitetszik a szónak eredetibb «elpusztulni, elmúlni, kifogyni, elveszni*) értelme pl. e használatokban: ta karié ém: nqul'á yalém, luwá yqlém «im elsorvadt, húsa lefogyott, csontja lefogyott)) (1: 23.), kasa yqlés «kedve elmúlt)) (I : 145.), váyá yalém <«kifogyott az ereje», sun- jiwá yqlés «szánfája elkopott)) (II : 211.) | yqltal jani jémén «(sörből) ki nem fogyó nagy katlan». A yqlt-, yőlt- (KV. khölt-J causativum már éppenséggel nem alkalmazódik a halál okozásának, vagy előidézésének kifejezésére (melynek sajátos szava: ÉV. al-, déli ál- = EO. vei', 10. ved-, SO. vei- «erschlagen, tödten, fangen» = magy. öl- id.); hanem csakis ezekére: «tönkre tenni, elpusztítani, vminek elmúlását eszközölni, elfogyasztani, (időt) eltölteni*), pl. yotál' qlné sat lamtém pusén ti yöltililém ((bármerre levő hét földrészem, im mind tönkre teszem» (II : 149.), tál yölti, tüw yölti «egy telet tölt el, egy nyarat tölt el», ét yqltné, yqtél yqlt né «egy éj multával, egy nap multával*) (II : 429.). — 2. ÉV. üsi, jol-üsi «meghal» (pl. yqlné pásén patém yum, üsné pásén joytém yum «haló korig ért férfi, kimúló korig jutott férfi» 1: 147 ; üsém ma «haló föld» 1: 46; üsnát-mqs «haláláig»), melynél az alapértelem, épúgy mint a yál- igénél: «elveszni, elmúlni», a mint kitűnik az üst- causativum «elveszteni)) jelentéséből (pl. qlnáném yot-üstásém ((elvesztettem a pénzem»>) s a rokon nyelvek megfelelőiből: EO. ni- «untergehen, sterben» e mellett usta- «verlieren)) (AHLQU.); zűrjén vos- «umkommen, verderben, zu grundé gehen ; sich verlieren*), vost- «verderben ; verlieren»; magy. vész«umkommen, verlorengehen», veszt- «verlieren». — 3. Ws. pöséli, jol-pöséli közönséges kifejezés a halálra, mely megvan az éjszak