Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)

Értekezések - Munkácsi Bernát: Árja és kaukázusi elemek a finn-magyar nyelvekben - 361

362 MUNKÁCSI BEENÁT. ősrokonság emlékmaradványait akarnánk is látni az efféle szavakban : egész tömege van mégis az olyan szóegyezéseknek, melyeket lehetetlen ily módon magyaráznunk, melyek részben alakjuknál, részben csekélyebb elterjedtségüknél fogva többé-kevésbbé világosan jövevény szóknak ismerhetők föl, még pedig rendszerint az indogermán nyelvekből kerülve a finn nyelveke, sokkal ritkábban megfordítva. Hogy némelyike a fönt jelzett, nagyobb területen ismeretes szavaknak is így fogható föl, mutatja a «száz» szava a finn nyelvekben: finn sata, lapp cuötte, mord. éada, sado, cserem. siidö, zürj. so, votj. su, osztj. söt, sat, vog. sat, magy. száz. Itt az $ szókezdő világosan bizonyítja, hogy a szó nem az indogermán nyelvekkel való ősrokonságból ered, mely utóbbi nyelvcsaládban t. i. * haflta-m az alaphangzás, hanem vagy valamely árja (indperzsa), vagy valamely lett-szláv nyelvből; a mennyiben csak ezekben változhatott az eredeti h szókezdő s-vé (v. ö. szkr. és zd. gata-, ujper. sad, osszét sade, sade, ószláv sütő). De másrészről a szónak nagy elterjedtsége arra vall, hogy az átvétel igen régi, valószínűleg a finn-magyar közös alapnyelv korából való; hacsak azt nem akarjuk föltenni, — a mi külömben a pontos alaki egyezés miatt alig valószínű — hogy itt az egyes nyelveknek egymástól független, párhuzamosan egy forrásból került jövevényszavával van dolgunk, a minő pl. az «ezer» kifejezése, mely a magy. ezer, vog. satér, osztj. táras, törés, zürj., votj. surs szavakban valamely árja nyelvből valónak látszik (v. ö. szkr. sahasra-, zd. hazánkra-, ujper. kazár, örm. kazár), míg a finn tuhante- (nom. tuhat), lapp duhat, mordv. t'ozan, cser. ti sem szavakban, nem is közös fokon, vagy a litván túkstantis, vagy az ószláv tysasta (orosz tysjaca) átvételének. Ezen jövevényszavak közt, mint az idézett példákból is kitetszik, nagy eltérés észlelhető a külömböző eredet, kor s a mi ezekkel kapcsolatos az elterjedtség mértéke szerint. Ha nem számolunk az ősi indogermán befolyás jelzett lehetőségével, első sorban, mint természetes, valamennyi finn-magyar nyelvben, erősebb-gyöngébb, de nagyobbrészt egymástól független hatását a szláv (részben a litván) nyelveknek tapasztalhatjuk. A nem nagyszámú árja elemek csaknem kizárólag a keleti nyelvekben és a magyarban találhatók. E mellett a legnyugatibb finn-, lapp-és magyar nyelvek a germán nyelvekkel való régibb s ujabbkori érintkezésnek mutatják számos nyomát, minők más keleti nyelvek-