Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)

Értekezések - Kalmár Elek: Állítmány és alany - 280

ÁLLÍTMÁNY ÉS ALANY. 291 aligha. Lehet a hangsúlyos szó állitmánya a közlésnek, de nem állitmánya a mondatnak, befolyhat a szók rendjére és számára, de nem az alakjukra, az alakot nem hogy okozná, de még meg sem magyarázza, szóval nem nyelvtani állitmány. A nyelvben sok tényező játéka bonyolódik össze, igy többi közt az is, hogy az események és körülményeik részben ismertek, részben közölni valók, ebből származik a mondatnak az a dualizmusa, mely szerint az egyik félről valamit mondhatunk, mert azt már ismerjük: ez a logika alanya, STEINTHAL, BRASSAI és GABLENTZ psychologiai alanya, WEGENER expositiója, KICSKA szerint logikai, psychologiai és nyelvtani alany egyaránt. KICSKA igen helyesen beszél, mert ha a logikán kivül más tudomány is azt tartja, hogy alany az, a miről valamit mondunk, akkor ebben a tudományban is ép oly közömbös kell, hogy legyen az alany nevezői, vagy határozói alakja, a milyen mindegy ez a logikában. Ama dualizmus értelmében a mondat másik fele az állitmány, a mit az alanyról mondunk. KICSKA erre nézve is igen következetesen föntartja, hogy mondani azt mondjuk, a mi hangsúlyos, tehát ez az állítmány, akármilyen alakja legyen és akármiféle beszédrészhez tartozzék. A mennyiben a beszéd közlés, annyiban a mondatokon belül más törvényei, más tagjai vannak, mint az úgynevezett nyelvtani mondatrészek, és e törvények szabályozzák a szórendet, e tagok teszik a szólamokat és a hangsúlytalan alanyt, hangsúlyos állítmányt, e szókat a KICSKA felfogása értelmében használván. A mennyiben pedig a beszéd lelki működéseinket tartalmazza, annyiban a nyelvtani állítmány és alany, szóval az 5 ismert mondatrész lép fel, melyeket most egy hatodikkal: a kiegészítő állítmánynyal szaporítottunk. A testetlen jelekkel is végeztem, egyik sem kizárólagos sajátja az igének, hanem akármilyen szón is előfordulhatnak. S ha tekintetbe veszszük, hogy némely ember, pl. a színész több érzelmet tud önteni beszédébe, változatosabb hangsúlyozással tudja szavait világosabbá tenni, más szintelenebbül és egyhangúbban, tehát szegényesebben beszél, a testetlen jelekből is azt a bizonyságot meríthetjük, hogy az igének minden jele csak gazdagító elem, de egyik sem teszi állítmánynyá. Állítmánynyá az teszi, hogy az ige egy jelenet közepében foglal helyet, mely a beszélő szemvonalába esik, nyelvtanilag szólva, hogy az ige a mondat középpontja. 19*