Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)
Értekezések - Kalmár Elek: Állítmány és alany - 280
ÁLLÍTMÁNY ÉS ALANY. 285 bennünket, annál nehezebben dönthetjük el, hogy volt-e oly korszak, melyben az időnek még a szemlélete is hiányzott a beszélő lelkében. Én ez iránt dönteni nem akarok. Egy cselekvést épen azáltal fejezünk ki valónak, hogy időbe helyezzük, az időt tehát igen fontos tényezőnek kell vennünk; de másrészt sokszor fejezünk ki cselekvést, mely nem való, csak óhajtjuk, vagy parancsoljuk, és ha lehetnek oly nyelvek, melyekben egyáltalában nem fejlett ki az időjelzés, azt hiszem, szabad abban állapodnunk meg, hogy az időviszony ugyan fontos, de a jelzése nem lényeges feltétele az állítmánynak. WEGENER (14. 1.) igen nagy fontosságot tulajdonít az időviszonynak és igen korán teszi fel a gyermeki lélekben az idő megkülönböztetését ; pedig ez egyike a legkésőbb fejlődő Ítéleteknek, sokszor 4—5 éves gyermekek még nem tudják megkülönböztetni a tegnapot a holnaptól s legfeljebb a most szót értik helyesen. Az időt módunkban van külön mondatrészszel is jelezni: az idöhatározóval. De a nyelv elemzésében eddig nem láttunk az időhatározó és az ige ideje közt oly szoros összefüggést, mint az alany és az ige közt, pedig valamint az alany és az ige személyragjai, úgy az időhatározó és az ige időragjai közt összefüggés, rokonság van. Azt hiszem, előbb volt külön időhatározó, mint az igének idő-jele, valószínűleg épen az időhatározóból fejlődött az ige múltja és jelene stb. Ez hihetetlennek látszik ugyan, mert az időhatározó minden igeidővel egyformán összeegyeztethető: «ma olvasok», «ma olvastam», «ma fogok olvasni», azonban az alanyi ragok is mind a háromféle alanyt egyformán jelzik: a cselekvőt, a szenvedőt, a műveltetőt: esem, üttetem, ezt az embert megveretem. Hogy egyik-másik nyelv gazdagabb időalakokban a többinél, ez megint csak stilisztikai finomság s a nép elbeszélő kedvének jele. Bármi eredete van az időjelnek, az állítmány időviszonya csupán a beszédtől függ, a beszéd ideje a jelen, a beszéd előtt ér véget a múlt és utána következik a jövő, szóval az időjel is a beszélő szemléletéről fejez ki egyet-mást, tekintet nélkül más mondatrészre. További járuléka az igének a személyrag. Az indg. nyelvekben a személyrag alapján különböztetik meg az igét, a verbum finitum-ot az igenevektől, melyeknek ott személyragjuk nem lehet. KERN egészen erre építette állítmányi elméletét,mivel a személyragos