Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)

Értekezések - Kalmár Elek: Állítmány és alany - 280

284 KALMÁR ELEK. az igében s mintha már csak az igenevekre szorítanók. De épen mivel az igenevekben is szerepel, nem lehet az állítmánynak lényege, megkülönböztető jele, az ő ott léte, vagy ott nemléte nem jelent az állítmányra, mint mondatrészre nézve semmit; úgyhogy pl. az indulat- és hangutánzószók ellen ezen az alapon sem lehet kifogást tenni. Én különben azt tartom, hogy a befejezett igét külön szónak kell venni, épen úgy, mint a gyakorító, vagy mozzanatos stb. igét, ez egyszerűen csak képzett szó, annyival inkább, mert az igeneveken csakugyan képzőnek tekintjük a cselekvés állapotát kifejező járulékot. A mi az időt (tempus) illeti, az időképzés egészen másodlagos nálunk is és az indg. nyelvekben is, pl. a személyragozás más a befejezett cselekvésben, mint a folyamatosban (actio infecta), de nem más a múltban, mint a jelenben. Nálunk a multat kifejező vala külön szó, a görögben a «praesens»-, az erős és a-s «aoristos»-és a «futurumw-tövek, sőt a «perfectum» is csak lassanként nyerték jelentésüket, legalább képzőik a többi indogermán nyelvekben össze-vissza minden időben előfordulnak s nem különböznek a «prsesens-tő» képzőjétől (BEUGMANN, Vergl. Gramm, der indg. Spr. II. 872. és 951. L), sőt a héber nyelvben egyáltalában nem fejezik ki az időt, csak a cselekvés állapotát (GOSSRAU, Lat. Sprl.2 155. 1.). Ezért GOSSRAU is azt állítja, hogy az idő nem okvetlenül szükséges Éine Sprache kan?i auch, muss aber nicht, das Verháltnis angeben, in dem der Zeit nach der Darstellende zur dargestellten Handlung steht (U. o.). Más kérdés azonban, hogy ott, a hoi az idő jele hiányzik, hiányzik-e a képzete, a szemlélete is. A jelen időnek többnyire nincs jele, mint a jelentő módnak ós folyó cselekvésnek, de azért az idő szemlélete a jelen alakokban is megvan és bizonyára már sok ideje megvolt akkor, midőn a gyakorító, vagy mozzanatos, kezdő, .vagy ki tudja miféle jelentésű képző az idő jelentésót át kezdte venni; sőt most már megvan e képzet a mellékmondatokban és a felszólító vagy óhajtó módban is, a hol jele még mindig nincsen. Bizonyítják e képzet meglétét iskolai nyelvtanaink is, melyek a felszólító mód múltjáról tanítanak. Fölvehetünk egy oly korszakot, akár a szédületes régiségbe eső ősnyelvben, akár ennek ki tudja mily régen feloszlott, ki tudja hányadik ősnyelvében, mi-dőn az időnek semmi jele nem volt az igén, de az idő szemlélete már megvolt a beszélőben. De ha már ez a kérdés oly messze vezet