Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)

Értekezések - Kalmár Elek: Állítmány és alany - 280

ÁLLÍTMÁNY ÉS ALANY. 283 nyelvtani viszony előfordul jeltelenül is és nincs mórt tartózkodni annak a föltevésétől, hogy talán valaha, illetőleg most is némely körülmények között jel nélkül is meg lehet érteni, hogy észrevételét, vagy akaratát adja elő a beszélő. Csak az a kérdés, hogy lehet-e állítmány a lelki működés szemlélete nélkül. Ez pedig, azt hiszem, lehetetlen: hisz épen az a beszéd czélja, hogy kifejezzük, hogy egy működés, egy esemény ment végbe lelkünkben. A külvilágban talán nem történt esemény, de lelkünkben igen; egy észrevétel, egy vágy, egy érzelem megtörtónt bennünk. És épen arra szolgál az állítmány, hogy ezt a lelki eseményt eseményül adja elő, ne csak megnevezze. Ezt pedig a legtökéletlenebb állítmány is ki tudja fejezni: az indulatszó, hogy érzelmet érzünk, vagy akarunk valamit; a hangutánzó szó, hogy észrevettünk, vagy akarunk valamit, a megszólítás, hogy akarunk valamit, vagy valami érzelmet érzünk. Azért a módnak szemléletét az állítmány lényeges alkotórészének merem ugyan venni; nincs és nem lehet állítmány eme jelentós nélkül, de hogy ennek külön testből álló jele is legyen, az nem föltétlenül szükséges. A lelki eseményt igen gazdagon jelezhetjük a hanghordozás végtelen hajlékonyságával. A ragokkal csak határozottabbá lesz a lelki művelet kifejezése, nagyobb lesz a pleonazmus ; ezek tehát használnak az állítmányban, de nem lényegesek; mondhatjuk, csak gazdagság jelei. Innen van, hogy ámbár az igének van módjele, az indulatszónak pedig nincsen, mind a kettő bátran lehet állítmány. A módjelekhez hasonló neve van egy bővítménynek, a módhatározónak is, de a kettő közt én nem látok olyan összefüggést, mint pl. a személyragok és az alany közt. Van ugyan egynéhány módhatározószó, mely nem a cselekvés, hanem az állítás módját fejezi ki, tehát a lelki eseményre vonatkozik: bizony, nem, bezzeg stb.; de a módhatározók legnagyobb része tulajdonkép más alapon viseli ezt a nevet. Külön kifejezi az ige a cselekvés állapotát (actio) is. Ez is egyenest a beszélő szemléletét fejezi ki. A cselekvés logikailag mindig egyforma, de a beszélő egyszer a kezdődést, máskor a folyamatot szemléli, vagy képzeli el, újra máskor egy befejezett cselekvés következményeit látja. A cselekvés állapota minden előttem ismert nyelvben, mint látszik, régebben jutott kifejezésre az időviszonynál, sőt oly régi, hogy pl. mi a magyarban már kezdjük el is felejteni