Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)

Értekezések - Munkácsi Bernát: Árja és kaukázusi elemek a finn-magyar nyelvekben - 241

ÁEJA ÉS KAUKÁZUSI ELEMEK A FINN-MAGYAK NYELVEKBEN. 277 phrasis?*) (115. 1.). — Ezt az értekezését is, mint az előbbieket szükségesnek tartotta MÁTYÁS «Magyar Nyelvtudomány* (Pécs, 1860) ez. műve függelékében külön is kiadni s még néhány erős vágással (pl. hogy «lassú felfogást, vagy mellektekinteteket kénytelen föltenni)) a finnistáknál) fűszerezni. HUNFALVY a már ekkor megindult «Nyelvtud. Közlemények »ben (II: 292—296. 11.) adta meg MÁTYÁsnak a megérdemelt választ, melylyel nemcsak az ádáz harcz nyert befejezést, hanem — nyelvtudományunk fejlődésének nagy kárára — az árja érintkezés kérdése iránt való érdeklődés is. A győzedelmesen kibontakozott altáji, későbbi finn-magyar nyelvhasonlítás oly mélységesen megfeledkezett nyelvtudományunk ezen fontos feladata köréről, hogy még csak létezése is kiveszett honi nyelvészeink köztudatából. A Nyelvtud. Közlem. III—XXIII. s a Magy. Nyelvőr I—XXIV. köteteiben tudtommal nincs egyetlen jelentősebb közlemény, mely valamely magyar, vagy rokon nyelvi szónak közvetetten árja alapon való magyarázását kisérlené s a kaukázusi nyelvekkel való érintkezés lehetősége is csak egyszer alkalmilag van jelezve (NyK. 23 : 119. 1.). Még az oly kétségtelen árja egyezések is mint pl. a magy. arany, ezüst, tíz, száz, ravasz, tehén szóké, teljesen feledésbe mentek s BUDENZ Magyar-Ugor Szótára a hol ilyenekbe ütközik, vagy merő hallgatással mellőzi az árja megfelelőket, vagy inkább {mint pl. a száz esetében) szlávból való ősi átvételnek tekinti az *) Hasonló megjegyzés THOMSENtől: «Von den meisten gelehrten wird diese (finnisch-ungarische) sprachfamilie wiederum mit mehreren andern, namentlich der samojedischen, tatarischen, mongolischen und tungusischen zu einem grossen stamme zusammengestellt, dem ural-altaischen (turanischen); indessen tann diese verwandtschaft keineswegs als eine ausgemachte tatsache betrachtet wérden, sondern höchstens als etwas mehr, oder weniger wahrscheinlich; denn die strengern beweise mangeln noch und werden nicht eher geliefert werden können, als bis jede einzelne der genannten familien in sprachhistorischer hinsicht innerhalb ihres engeren gebietes genauer untersucht ist. Es hat daher auch nicht .an solchen gefehlt, welche die richtigkeit dieser annahme leugneten, oder bezweifelten, und die ihrerseits die finnischen sprachen náher zu den indogermanischen stellen wollten» (Einfl. d. germ. Spr. 1. 1.).