Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)

Értekezések - Munkácsi Bernát: Árja és kaukázusi elemek a finn-magyar nyelvekben - 241

256 MUNKÁCSI BERNÁT. útnak czélba vett feladata is csak igen rövid méltatásban részesül benne (77—85. és 339—345. 11.). Ez főképpen a már ismert történeti és nyelvi adatokat idézi újra, melyhez eredeti észrevétel gyanánt csak néhány kétes értékű névhasonlítás és szóegyeztetés csatlakozik (1. Ethnographia VIII: 467). Századunk második évtizedében ismerik föl Németországban különösen BÖPP korszakalkotó munkássága révén a szanszkritnak kiváló jelentőségót az indo-germán nyelvhasonlításban s jól érthetjük, hogy amaz élénk érdeklődés, mely ezen korban a magyarok keleti maradékainak föltalálására irányúit, kutatását kiterjesztette ezen tárgyra is. SZABÓ JÓZSEF foglalkozik ezzel a Tudományos Gyűjtemény 1826. évfolyamában (VI. és XI. füzet) megjelent. «A Magyar név s Eredet méltóságának kivívása», továbbá «A SanscriU czímű értekezéseiben, melyekben a magyarokat Indiából származtatja s bizonyságul szanszkrit verseket idéz, melyeket olyformán hoz párhuzamba a magyarral, mint az élczlapok régiségleleteiben, vagy műfordításaiban szokás, hogy t. i. a szanszkrit szavakat szétvagdalja, szükség esetén össze nem tartozó részeket egybeköt s így mitsem törődve az értelmi egyezéssel e hangtöredékekből magyaros hangzású szavakat farag. Fejtegetéseinek ilykép kihozott végeredménye: a Ha a Sanscrit nem volna is az igazi régi magyarság, már azzal is sokat nyertünk, hogy abban több valóságos Magyar szavakra találunk, mint amennyit valamennyi holt s élő Európai nyelvek abból kölcsönözhetnek». Komoly igazolását e tételnek, úgy látszik, ő is inkább a jövőtől reméli. «Vajha felséges igyekezetű KŐRŐsrnket» — írja utóbb említett közleménye befejezésében — «a kit az Isten javunkra mindeddig megtartott, erre figyelmessé tehetnénk! 0 éppen ott lévén, magából a tiszta forrásból meríthetne. De talán úgy is észreveszi a könnyen esmérhető hasonlatosságot s atyafiságot. Vajha nagy szívű, lelkű Nagyjaink s Tudósaink figyelmét érdemekép magára vonná ezen nevezetes tárgy s köztörekedéssel előmozdítanák Hazánk, Nyelvünk s Eredetünk dicsőségét!)) KÖRÖSI CSOMA SÁNDOR tényleg meg is felelt e várakozásnak; 1832. április 10-ikén Calcuttából küldött levelében (1. Tud. Gyűjt. 1833. évf. I: 96.1.) t. i. ezeket írja: «Hungari Literati postquam uberiores literaturge sanscriticas aquisiverint notitias, mirabuntur quanta sit affinitás huius antiquae linguae cum nostra vernacula» s alább (97. 1.): «Analógiám ingentem esse cum lingua