Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)

Ismertetések - Petz Gedeon: Német nyelvtanok. (Kauffmann, Fr. Deutsche Grammatik. – Brenner, O. Grundzüge der geschichtlichen Grammatik der deutschen Sprache) 109

* 110 PETZ GEDEON. újfelnémethez, hogy az úfn. nyelv korszakát helyesebben Oprcz-czal kell megkezdeni s hogy e szerint a kfn. korszak 1070-től 1617-ig (!) terjed. Hogy honnan számítjuk az úfn. korszakot, az természetesen attól függ, hogy mely nyelvi jelenségeket tartjuk e korszak lényeges jellemző vonásainak. KAUFFMANN szerint az úfn. irodalmi nyelv lényegesen csak abban különbözik a régi nyelvtől, hogy helyesírása következetés lett, hogy az erős igék praeteritumának egyes és többes száma ugyanazt a tőhangzót tünteti föl s hogy a kfn. -Un, -léin kicsinyítő képzővel szemben a -chen képző válik uralkodóvá. Nincsen tehát szó sem a régi hosszú hangzóknak kettős hangzókká válásáról (í > ei, ü > au, iu > eu), sem egyes diphthongusoknak egyszerű hosszú hangzókká változásáról (ie > i, uo > ü, üe > u), sem a rövid tőhangzóknak meghosszabbodásáról stb. KAUFFMANN e hangváltozásokat nyilván azért nem tartja a kfn. nyelv általánosan jellemző vonásainak, minthogy valamennyinek első nyomai már meglehetős régi időben (a XII. században) kimutathatók, másrészt vannak most is vidékek, a melyek a régi sajátságokat (pl. az i ű ü vocalisokat) változatlanul megőrizték. Csakhogy tudvalevőleg a nyelvbeli változásokkal egyáltalában így vagyunk : nem mennek végbe egy csapásra és a korszakokat nem lehet élesen elválasztani. Hisz pl. a KAUFFMANN említette alnémet eredetű -kén, -ken (a mai -chen) képző^zintén régi idők óta terjed lassan-lassan délfelé, míg végre uralomra vergődik (1. e képzőfői WILMANNS Deutsche Grammatik LE. 319. 1.: «es ist zu vermutén, dass schon das ganze Mittelalter hindurch das Suffix in den Mundarten am Éhein, Main, in Oberhessen, einem Teile Thüringens und Frankens üblich gewesen ist»). És a praeteritum egyes és többes száma közti kiegyenlítődésről maga KAUFFMANN mondja, hogy az «in der Schlussperiode áes mhd. beginnend» (62. §.). Azt KAUFFMANN is elismeri, hogy az irodalomtörténetben LUTHER fellépése új korszakot jelent: 1516-ban Miksa császár rendeletéből még elkészül a híres ambrasi kézirat, a mely a kfn. eposzokat tartalmazza, de ezentúl megszűnik a középkori költői művek olvasása és terjedése ; azt is elismeri, hogy Luther fellépésével annyiban fontos változás áll be, hogy a biblia fordítása a Wittenbergben uralkodó keleti középnémet nyelvet egész Németországon elterjesztik; a későbbi biblia-kiadások azután némely délnémet sajátságokat is vesznek föl, s végül Délnémetországban is ezt a módosult keleti középnémet nyelvet fogadják el zsinórmértékül. S ezeket tudva, szabad-e annak a férfiúnak, a kinek nevéhez e mozgalom oroszlánrésze fűződik, a nyelv terén való működését mintegy a középfelnémet korszak appendixéül feltüntetni ? Pedig a szókincs ós syntaxis terén való hatása itt még szóba sem jött! Úgy látszik, a tudományos felfogás ebben a kérdésbea is egyik végletből a másikba jut: Luther nyelvtörténeti jelentőségének túlbecsülése után