Nyelvtudományi Közlemények 27. kötet (1897)

Értekezések - Volf György: Az egyházi szláv nyelv hazája és a magyar honfoglalás - 1

8 VOLF GYÖRGY. pedig, mint már említve volt, e nép nyelve, a hogy a mienkben tükröződik, és a szláv liturgia nyelve, a hogy a legrégibb ószlovén emlékekben fenmaradt, meglepően egyezik. így lehetséges-e, hogy épen a pannon és marahán szláv legalább is igen erősen ne hatott volna az ószlovénre? De egyáltalában valószínű-e, hogy a szláv liturgia, midőn épen a pannon és marahán szlávok földjén hazai nyelvvel akarta pótolni az idegen latint, egészen más vidékről, messze országból szláv ugyan, de mégis szintén csak idegen nyelvet vitt volna oda? Azt hiszem, nekünk nemcsak szabad, hanem kell is e fontos körülménynek tekintetbe vételét követelnünk. Még egy nevezetes dolog kívánja, hogy a kérdést mégse engedjük végkép a mi hozzászólásunk nélkül elintézni. Némely újabb szlavisták ugyanis azzal akarják az ószlovén nyelvet Pannoniából és Nagymorvaországból kiszorítani, hogy már honfoglalásunk előtt amoda vendjeinket, emide meg részint tótjainkat, részint pedig a mai morvákat telepítik, a kikről, kivált a tótokról ós morvákról, csakugyan nyilvánvaló, hogy az ószlovén soha sem lehetett anyanyelvük. Már csak természetes, hogy minket is kiválóan érdekel, kiket találtunk itt a honfoglalás idején, kiket nem. Teljességgel nem lehet közömbös előttünk, van-e a hazánkban ma lakó népek közt olyan és ha van, melyik az, mely régibb jogot tarthat e földhöz, mint a magyar. Azért egyáltalán nem volna helyes, ha némán és tétlenül várnók, hogy mit határoznak a szláv nyelvtudósok és az ő nyomukban a szláv történetírók is de nobis sine nobis. A németekről, horvátokról, szerbekről, ruténekről, oláhokról ma már mindenki tudja, hogy a magyarnál valamennyien későbben, sőt részben nem is nagyon régen jöttek ez országba. Az örményekről, görögökről, bolgárokról és még néhány néptöredékről ezt csak megemlíteni is szükségtelen. Tudunk meglehetős kései vend, cseh, morva, tót bevándorlásokról és telepítésekről is; a kérdés csak az, hogy mai vendjeinknek és tótjainknak legalább egy része mégis nem vérszerinti maradványa, kétségtelen ivadéka-e a pannon es marahán szláv népnek, és így nincsenek-e még napjainkban is vendek és tótok, a kik azt mondhatják, hogy a magyar az ő őseiktől foglalt birtokot. Vendjeink jámborok és nem hozakodnak elő ilyenekkel; de tót atyánkfiai közül sokan annál hangosabban emlegetnek bizonyos tót herczegségeket, sőt királyságokat, melyeket a rettenetes «tatár» magyarok megsemmisítettek és elfoglaltak.