Nyelvtudományi Közlemények 27. kötet (1897)

Értekezések - Asbóth Oszkár: Magyar o – szláv o 64

74 ÁSBÓTH OSZKÁR. Értekezésem végére érve, nem akarom elhallgatni, hogy SZINNYEI lígy fejezi ki magát, hogy az ember egy perczig kételkedhetik, nem beszél-e itt is, úgy mint a Hogy hangzott a magyar nyelv az Árpádok korában ? ez. értekezésének egy megfelelő' helyén, csak lehetőségről. Hadd idézzem előbb ez utóbbi helyet. «A régi német és ó-szlovén u betűs hang, mondja SZINNYEI a 22. 1., szintén nyiltabb, azaz olyan lelett, hogy a magyar fül o-nak is hall/zaíta.» Most pedig azt mondja: «nemcsak a finn, hanem más idegen fülre is majdnem u benyomását teheti a mi o-nk». De nyomba rá azt olvassuk, hogy «arra elegendő bizonyságot találunk a szerb,*horvát, pzlovén, ruthén és oláh nyelvbe átkerült jövevény szavak közt». Azonkívül SZINNYEI úgy kezdte megjegyzéseit: ((Kijelentem, hogy SETÁLÁ állítását igenis kész vagyok aláírni», SETÁLÁ pedig nem azt mondta, hogy a magyar o az idegen fülre majnem az u benyomását teheti, hanem hogy teszi. Azért reménylem, hogy SziNNYEi-t félre nem értettem, mikor azt a nézetet tulajdonítottam neki hogy a bennünket körülvevő népek tényleg tí-féle hangot hallanak a magyar o-ban. Nem tartottam tehát fölöslegesnek kimutatni, hogy azokban a nyelvekben, a melyeket én ismerek, erre nem hogy ^elegendő bizonyságot*) nem találok, de épen semmilyent sem. Ezzel kapcsolatban szabad legyen még egy kérdést legalább érintenem. Ha az idegen népek a magyar o-t csaknem zt-nak hallják, ennek nyilván csak az lehet az oka, hogy a magyar o-val azonos vagy hozzá legalább némileg hasonló o nincs ezeknek a népeknek a nyelvében, úgy hogy ha a magyar o hangot a saját nyelvükben meglevő hangokkal vissza akarják adni, akaratlanul is M-jókkal helyettesítik. Előbb-utóbb bizonyosan SZINNYEI is kénytelen lesz az élő hangokhoz folyamodni és erre az esetre azt ajánlom neki, figyelje meg az idegen nyelvekben lehetőleg minden nap hallható fordulatokban, szókban az idegen o-t, vájjon csakugyan olyan nagy különbséget talál-e magyar o és idegen o közt. Az oláh nyelvet talán már most is ismeri annyira, hogy elmondhassa nekünk, vájjon a magyar Domonkos első szótagjában hallható o neki tényleg távolabb látszik állani az oláh nnos-untig hallható domnule«uram» szóban csengő o-tól, mint a szintén mindennap megfigyelhető dumneze'ií «úristen» szóban ejtett w-tól. A szerb nyelvre nézve ajánlom neki a mindennapi üdvözleteket: dobár dán «jó napot, dbbro vece «jó estét i össze volnának hasonlítandók a dob-(ra) szavunk hangzásával. Legalkalmasabb volna a dobro jutro «jó reggelt» annak eldöntésére a dob szókban az o úgy hangzik-e mint a szerb o a dobro-h&n vagy inkább mint a szerb u a jutro szóban; mondom legalkalmasabb volna a dobro • jutro ha a szerbek rendesen össze nem vonnák dobrojtro-vál De hiszen maga a jutro «reggel» szó is elég sűrűn hallható, minden nap hallható-