Nyelvtudományi Közlemények 27. kötet (1897)

Értekezések - Asbóth Oszkár: Magyar o – szláv o 64

MAGYAR 0 SZLÁV 0. 75 a belőle származó sutra «holnap» szó is, úgy hogy igen egyszerű eszközökkel és nagyon kevés nyelvismerettel meg lehet a szükséges megfigyeléseket tenni. Ha a t ó t-ra is ki akarja figyelmét terjeszteni, akkor az o-ra nézve a dobry den «jó napot», dobré rano «jó reggelt»-féle szólásokat használhatja az o tanulmányozására, az u-t is minden nap hallhatja, p. o. a budem, budes, bude, budeme, budete, budu (ejtsd : bugyem, bugyes, bugye, bugyeme, bugyetye) «leszek, leszel stb.»-féle alakokban. A német kiejtésből is vajmi könnyen fogja kisütni, o-hoz vagy w-hoz áll-e közelebb a magyar o, hiszen a mint a szobába lép, azzal fogják köszönteni, hogy guten tag, herr doktor. Ezt előre tudva, talán első ízben is sikerül neki megállapítani, vájjon a német doktor olyannyira más-e, mint a magyar doktor, már értve az első hangsúlyos szótagot, mert a hangsúlytalan -íor-ban bizony könnyen irrationalis hangzóvá sülyed a németben az o az r előtt és akkor úgy hangzik, mintha dokter-nek írnák a szót. De minthogy az a tény, hogy a bennünket körülvevő nyelvekben megvan-e a mi o hangunk vagy nincs, tudományosan nagyon nehezen állapítható meg (fizikai mérések alig vezetnek czélhoz) és a subjectiv mozzanatoknak is tág tere nyílik e megfigyeléseknél, de meg azért is, mert SZINNYEI talán ragaszkodik hozzá, hogy csakis a körül forog a kérdés, hogy mikép hallják a bennünket körülvevő nemzetek a mi o hangunkat, nem hogy Ők maguk ejtenek-e ilyen o-t, a kísérletezés következő módozatát ajánlom még SziNNYEi-nek : mondjon szerbnek, oláhnak, németnek stb. magyar szókat tollba és figyelje meg, o-val vagy M-val írják-e le a magyar o hangot. Mondanom sem kell, hogy e kísérletre olyanok alkalmatlanok, a kik magyarul tudnak és hogy csak igen sok, különféle személytől és a legnagyobb pontossággal följegyzett ilyen adat vezethet tudományos eredményhez, de hiszen a könyvekből is csak lassan, hosszú munka után állapítható meg egy-egy új igazság, miért kivánnók az életből meríthető adatoktól, hogy könnyen és gyorsan jussunk hozzájuk. SZINNYEI vissza akar, vissza fog térni azokra a kérdésekre, a melyek a magyar rövid hangzók régi ós mai kiejtésével összefüggnek, bő alkalma lesz tehát az én ellenvetéseimre is megfelelni. Hogy egy rövid szerkesztői megjegyzésben nem fejthette ki kellően nézetét, azon nem csodálkozom, de minthogy a legközelebbi időben készül újra hozzászólani a kérdéshez, siettem az én kételyeim közzétételével, hogy azokat mindjárt a legközelebbi alkalommal tekintetbe vehesse és, ha lehet, eloszlassa. Talán érdekesebb, minden esetre sokkal bonyolódottabb az a kérdés, hogy miképen hangzottá magyarnyelv régebben, «az Arpá-