Nyelvtudományi Közlemények 27. kötet (1897)

Értekezések - Asbóth Oszkár: Magyar o – szláv o 64

70 ÁSBÓTH OSZKÁR. való, hogy TITKIN nem indul ki úgy mint ALEXICS egy m. oltovány alakból, hanem oltvány-hói, és kétségtelen, hogy ebből is megmagyarázható az altüan alak s talán a többi alakok is. Ha igen, akkor természetesen az oltoan, ultoan második o-jára, a mely a magyar oltovány második o-nak felelhetne meg, tekintetbe nem jöhet, de hiszen untig elég is az oltoan alak első o-ja annak bebizonyítására, hogy mennyire nem lehet ultoan alakra hivatkozni a magyar o-nak u felé való hangzásának bebizonyítására. Egészen úgy kell értenünk, ha corgáu és turgau egymás mellett mutatkozik, hiszen maga ALEXICS e szó előtt a corgaésk, coroésk: csorog igealakokat említi M-S mellék alak nélkül, a miből, az igaz, világért sem merném következtetni, hogy az annyira az oláh hangtörvényeinek megfelelő M-S kiejtés nem dívik az igealakokban csak úgy mint íorgáu-íurgáu főnévben. Ilyen példa a rátotá és rátuta: rántotta szópár is. Ha ALEXICS az Arad megyében használatos tolvajsag szóban konstatálja, hogy a magyar o-t itt is o-nak hallotta az oláh, a széltiben használatos tulaj : «jaj, segítség!» szóból még akkor sem szabad azt következtetnünk, hogy de bizony máskor M-nak hangzott nekik a magyar o, ha a szó tényleg a magyar tolvaj-hói lett, a mi igen valószínű. Az oltvány: altüan-hól láttuk, hogy egy u hang e szóban a magyar y-ből is lehetett, a tulaj tehát keletkezhetett egy Holüaj alakból is. Én ezt puszta ötletnek, merő kísérletnek jelentem ki, a mely tisztán csak azt akarja mutatni, hogy annyira nem szabad vaktában az ellenmondó tényekből majd ezt, majd azt a következtetést levonni, hogy minden lehetőséget szem előtt kell' tartani, a mely esetleg egy föltűnő tüneményt a rendes tüneményekkel, összhangzásba hozhatja. ALEXICS a «Pótlékok»-ban egy burkuluésk ((szóval legyőz valakit* jelentésű oláh igét, «mely Naszód környékén járja»,. egy ismeretlen magyar *birkol igéből származtatja. Hogy én mennyire nem voltam kényes az u-s esetek konczedálásában, azt ez az eset is bizonyítja. Én szó nélkül elfogadom ALEXICS magyarázatát, de azt állítom, hogy a magyar o csak is azért ment M-ba át, mert hangsúlytalan volt, és hogy helyes úton járok, annak bizonyságát abban is látom, hogy ALEXICS ugyancsak a «Pótlék ok »-ban oláh birkozesk: birkózik, birkózás: birkózás alakokat hoz föl, a melyek Arad megyében hallhatók, és a magyar kiejtésnek hívebb képét adják. A mint az épen most és a valamivel előbb említett szók az oláh nyelvben talált oknál fogva mutatnak, részben még o-val váltakozó, M-t,, úgy bizonyosan a hátralevő esetekben is sikerülne a szakértőnek részben az u-t tisztán az oláh nyelvből magyarázandó hangváltozásnak kimutatni, a melynek semmi köze sincs a magyar o-nak állítólag rendkívüli zárt kiejtéséhez. Olyan eseteket, a melyekben az o-s alak is megvan az oláh ban az M-S alak mellett, de már hangsúlyos szótagban, egyelőre mint