Nyelvtudományi Közlemények 27. kötet (1897)

Értekezések - Asbóth Oszkár: Magyar o – szláv o 64

MAGYAR 0 — SZLÁV 0. 56 ez pedig ciurda-nak nevezi a nyájat. A szó különben is csak Segesvárt használatos egészen speciális jelentéssel: «scherz- und spottweise ein Menschenhaufe (Schássburg)». Nézzük ezekkel szemben azokat a szókat, a melyekben az o megmaradt o-nak: bogár, boglárcher boglárvirág, boitosch (bojtos-hói) «Quaste, bojt, bolond, bordboichdr több. sz. baraboly, borkút, borvísz, botschkor, dobdsch «kurz und dick; subst. ein dicker, plumper, láppischer Eerl (a m. dobos-ból), gabonásch gabonás-tár, hombár, homvet, horgdsch, horgasch «eine ungarische Silbermünze», jobáf jobbágy, koma, komé koma, komonddr Liebhaber (!), konf, korhal, kopaz, kopó, korbátsch, kortsch, kotrásdn, kotoráldn kotorászni (a kottern igét az erdélyi szászoktól ugyanabban a jelentésben akkor is sűrűn hallani, ha az irodalmi nyelven beszélnek), lotschdn locsolni, pokőrétchi, bokrítchen bokréta, pofa, rogosz, romlich könnyen romló, rősch rovás, szolgabíró, tok «Düte», toparikdn tor, tornáz tornácz, trof, tschonkich csonka, tschorbich csorba. Hozzá jönnek még a lónevek Bátor és Tschinos, és az ökörnevek Jámbor és Tschonka. Áttérek most már az oláh nyelvre, de előre kijelentem, hogy ezt csak azért teszem, hogy ne tűnjék úgy föl a dolog, mintha kitérnék egy kérdés elől, a melyet SZINNYEI fölvetett, és azért, hogy az anyag összeállításával talán rábírjak valakit, a ki ért a dologhoz, hogy világítsa meg nekünk az előttünk nem elég világos tényeket. SZINNYEI a következő esetekre hivatkozik: birtuk, birtukus, cukur csokor, curds csorda, fugU fogoly (madár), Ukstus lakatos, tajug tályog, ultoan oltovány, /urduim, furdid'is forduló, fordulás, kusuröu koszorú. Ezek után még egy nagyon is helyén levő stb.-t tesz. Lejjebb pedig még a cukur czukor szót említi. Egy dolog a figyelmes olvasónak talán már e kevés adatoknál is föltűnt, az t. i., hogy az oláh ajakra vett magyar szó jóval erősebb változásnak van kitéve, mint mondjuk pl. a szerb vagy tót ajaktól eitett magyar szó. A majdan még fölhozandó példák bizonyosan mind jobban azt a benyomást fogják az oláh nyelvet nem ismerő olvasóban is kelteni, hogy egyáltalában bajos dolog az oláh nyelvből biztos következtetést akarni vonni a magyar hangoknak akár kiejtéséi-e, akár az oláh fülre való hatására. Vagy valóban azt higyjük, hogy a forduló az oláhnak furdulsu-nak hangzik, hogy a fordulds-t furduVis-nek hallja, a lakatos szót pedig lökütus-nak ? Ha pedig nem hiszszük el pl. azt, hogy & fordulás szónak az -ás végzete az oláh fülnek -is-nek hangzik, szabad-e vakon elhinnünk, hogy a birtokos szó -os végzete -ws-nak hangzott neki. Nem kell-e mindenek előtt azt a kérdést felvetnünk, mikép tükröződik a magyar o rendesen az oláh nyelvben és ha azt tapasztaljuk, hogy rendesen bizony nem M-val tükröződik, nem kell-e tovább azt kérdeznünk, a ritkább u NYKLVTUD. KÖZLEMÉNYEK. XXVJI. 5