Nyelvtudományi Közlemények 27. kötet (1897)

Értekezések - Volf György: Az egyházi szláv nyelv hazája és a magyar honfoglalás - 307

AZ EGYHÁZI SZLÁV NYELV HAZÁJA. 317 egész áradatban nyomultak be, hanem hosszú idő alatt kisebbnagyobb csapatokban költöztek ide, azt a tót helyneveknek lassú terjedése, tovább-tovább harapódzása mutatja. A csendes beszivárgás nem oly föltűnő, hogy nagy figyelmet keltene és így széles körben híre maradjon. Itt tehát csak az egyes helységek történetéből remélhetünk fölvilágosítást.*) De akármire mennek majd a történetírók, gondos vizsgálat után legalább arról az egyről meg fognak győződni, hogy a tótok nem vérszerinti utódjaik a marahánoknak. Erről helyneveink tanúsága szerint szó sem lehet. A két szláv helynévréteget, a marahánt és a tótot, ugyanis nemcsak az választja el egymástól, hogy közbül esik a magyar, a mi elvégre is csak időbeli dolog volna, hanem még inkább az, hogy ez a két szláv réteg igen éles nyelvi eltérést mutat. Ez eltérés, mint láttuk, oly tetemes, hogy a két nyelvet és következóskép a két népet azonosítani lehetetlen. Ily nagy nyelvi eltérés nélkül azt lehetne gondolni, a mit elég gyakran állítottak is, sőt már csaknem dogmává tettek, hogy a marahánok ma is élnek a tótokban, és a három helynévréteg keletkezését úgy lehetne képzelni, hogy a magyarság az itt talált szlávságot egy időre visszaszorította, míg ez. utóbb megint erőre kapva ismét a magyarságot szorította vissza, így váltotta volna föl az eredeti szláv réteget a magyar és ezt végül újra az eredeti szláv. De mindezt halomra dönti maga a két szláv réteg, mely úgy elválik egymástól, mint az olaj a víztől. Olyan szláv nyelv, a milyen a marahánoké volt, többé nem él; a marahánok tehát végkép eltűntek a föld színéről. Hogy hová lettek, arra feleletet ád az, hogy szavaiknak egy jelentékeny része tovább él a magyarban. A hová szavaikat rejtették, ott rejlenek ők maguk is. Magába olvasztotta a magyarság, mint magába olvasztotta a pannon szlávokat is, kik a marahánokkal a magyarban megőrzött bőséges szókincs tanúsága szerint egy nyelvet beszéltek és egy törzsökből valók voltak. De hát ott vannak a mai morvák, kik legközelebbi rokonaik *) A múlt század elejére nézve sok becses adatot szolgáltat ACSÁDY IGNÁCZ munkája: Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában (Magyar Statisztikai Közlemények. Új foly. XII. köt. Budapest, 1896). Igen tanulságos továbbá KÖRÖSI JÓZSEF dolgozata: Magyarosodás és eltótosodás Nyitramegyében {Budapesti Szemle 1896. LXXXVI. köt. 234. sz. 394—418. 1.)