Nyelvtudományi Közlemények 27. kötet (1897)

Kisebb közlések - Sz. J.: Taval 205

A MAGYAR NYELV NÉHÁNY SZERKEZETÉRŐL. 205 kódom erősen, mint évek óta vallott meggyőződésemhez, hogy a ragtalan tőnek használata legalább is oly régi, mint a ragokkal ellátott alakoké és hogy az utóbbiak mindig előállhattak, a hol a világosság ezt kivánatossá tette. Az utóbbiaknak kizárólagos használatát mint kényszerítő szükségképiséget a codexek hagyományából, a mely ópenséggel a legpontosabban át van kutatva, nem lehet kimutatni. És hát olyan szörnyű dolog-e a puszta tőnek használata a névszók körében, mikor az igékben még sem lehet kikerülni, még oly felötlő esetekben sem, minők vagy, mégy, és mikor a névszók körében is pl. a személyragos kezern-féle accusativusokban hasonlókép kénytelenek vagyunk elfogadni ? BALASSA meg lehet arról győződve, hogy nagy érdemeit, melyeket nevezetesen a Tüzetes Magyar Nyelvtan első részével szerzett, tökéletesen méltányolni tudom; azonban ő az én könyvemnek bírálatában két tévedésben leledzik: először is azt hiszi, hogy csupán a nyelvbölcselők, a kik közé engem számít, szenvednek a priori nézetekben, s nem veszi észre, hogy rajta is uralkodik egy a priori nézet, a melyet egyáltalában nem meríthetett pusztán a régi codexekből, hogy t. i. a magyar névszótöveknek, ha nem nominatívusok, egyáltalában valami ragot kellett elveszteniük, és másodszor nem veszi észre, hogy az én nyelvbecslésem s a nyelvalakokról kifejezett fölfogásom és magyarázatom nem egy dolog, a minthogy épen az említett kérdésre nézve a nyelvbecslós teljesen figyelmen kívül hagyható. Bázel, 1896. november. MISTELI FERENCZ. Tavai. SETALÁ (NyK. 26 : 408) hajlandónak látszik elfogadni azt a magyarázatomat (Nyr. 8 : 201), hogy e szónak val utórésze a f. vuote-, vuode- (n. vuosi) «év» megfelelője (vö. még Nyr. 25 : 21). MUNKÁCSI ennek ellenében (1. fönnebb 153.) azon nézetét fejezi ki, hogy a tavai utórésze a -vei, -val rag. Azonban ha itt csakugyan rag volna a -val, akkor a szó alakja távol volna, mert a magánhangzós végű tövek véghangja ezen rag előtt kivétel nélkül hosszú, a mely hosszúság részint eredeti (pl. fd-val), részint analógia útján keletkezett (pl. almá-val). A tavai alakot csak későbbi magánhangzó-rövidüléssel lehetne magyarázni, s ez a főhangsúlyos első szótagban nem valószínű. Sz. J.