Nyelvtudományi Közlemények 27. kötet (1897)

Értekezések - Misteli Ferencz: A magyar nyelv néhány szerkezetéről 194

A MAGYAR NYELV NÉHÁNY SZERKEZETÉRŐL. 201 még kevésbbé kézzelfogható. Eló'ttem a konjugált participiumoknem föltűnök, a 68/69. lapon az állítmányi alakok közt utolsóul külön soroltam elő és szemléltettem őket; a dravida nyelvek egyike, a kanárai, kézzel fogható példákat szolgáltatott rájuk; a vertél, kaptál magyarázatában találkoztam SZINNYEI nézetével; «személyragozott igenévnek» tekintem én is ezeket és görögül így utánoztam ^£ypa<poTecq és magyaráztam könyvemnek 70. lapján. 8. Ha BALASSA az imént például a látott alakot «valóságos igealaknak* s nem «tiszta igenévnek»tekintette s a «magyar nyelvszellemre» hivatkozott, akkor a következő mondása sem lesz valami nagyon hihető vagy legalább is jogosan fogadjuk kritikával, hogy: «a magyar igéhez sohasem csatoljuk a névszó birtokos személyragját», mert «az egyezés a birtokos személyragok és az igék személyragjai között csak látszólagos» s különböző alapformákból «csupán véletlen eredménye» folytán váltak egyenlővé. Én tudniillik minden igealakot, a melynek végzete a birtokos személyragokkal egyezik, eredetileg birtokos alakként fölfogottnak magyaráztam, habár lassanként, főkép possessivumnak nem mutatkozó alakokkal való kapcsolatuknál fogva, tiszta praadicativ értelmet is fölvehettek ; várunk, vártok eredetileg annyit tettek mint .várnunk, várnotok'-a hozzá értendő copulával,*) a miről munkámnak 61/62. lapján van szó. A találkozás nemcsak a mai, hanem a régibb alakban is tagadhatatlan, főkép az első és második személyre nézve mindkét részen föltételezett alapformákban : kapunk, házunk: -muk, -muk (HB.): *-nmuk, *-nmuk; kap{o)tok, házatok: -tok, -tok: +-ntuk, +-ntuk (1. Tüz. Magy. Nyelvt. 604. és 714. 1.). Higyje ezt, a kinek tetszik, esetlegességnek és látszatnak; de hogy e párok végzetei nem azonosak, azt csak állítni lehet, bizonyítani nem. A dolgon mit sem változtat egy közben álló, tárgyjelölő névmás, ellenkezőleg a birtokos személyragok végzetei nagyon is megegyeznek a tárgyas igeragozással (1. munkámnak 76—78. lapjait); tehát kapjuk ebből lett: *kapjovuk, *kapjomuk, míg a tárgy atlan alak *kaponmuk-xa, vezetendő vissza és a kapjátok alak talán analógiás úton nyerte a -tok végzetet, minthogy ebben eredetibb -ntuk alakot nem lehet föltenni. Olyan gonoszul még sem áll a dolog, a mint könyvemnek 59. lapján föltettem és BALASSA is a maga részéről szívesen konstatálja, hogy «a birtokos személyragoknak megfelelő igeragokat az *) Hasonlóképen gyakran kell kiegészítésül a van-t az infinitivushoz oda gondolni, a mint pl. a Tüz. Magy. Nyelvt. 516. lapján olvasom: «csak a többes l.-re nem találni példát», és főkép a hat-tal: «az illeszkedés elmaradását talán abból magyarázhatni*, és igy számtalanszor. Munkámban ezt a használatmódot sem említettem.