Nyelvtudományi Közlemények 27. kötet (1897)
Értekezések - Misteli Ferencz: A magyar nyelv néhány szerkezetéről 194
A MAGYAR NYELV NÉHÁNY SZERKEZETÉRŐL. 199 mert épen ,megfosztottságot' jelent igen sokszor a szanszkrit a- és görög d (vö. ananta végtelen, abala erőtlen, áfifyavog, anrspog, ezekből: anta, bála, fi7)%avrj, Ttrepóv, mint végtelen, erőtlen); a német Unmensck és latin inhumánus szál egybevethető az embertelen (1. Tüz. magy. nyelvt. 575. 1.), és szerkezet szerint e fajta az avavdpog és a szanszkrit avira is, ezekből ávfjp, víra ,férfi, hős'; melléknevekből már a régi nyelvben kimutathatók ; vígatlan .füaetus4 , kívtelen ,mfidus', hasontalan ,Mwáhnlich', tisztátalan ,Mwrein' stb. Időfecsérlés volna kimutatni, hogy az indogermán »-ben (= gör. a.-, lat. in-, ném. un-) a fosztás fogalma ép oly gyakran benne van, mint a magyar -talán, -telen-hen ós hogy mindegyikük egyaránt járulhat főnévhez meg melléknévhez, a kettő tehát nagyon jól egybevethető egymással, kivált minthogy a -talán a magyarban minden etymologiai támaszt elveszített. Mindazonáltal megmarad az a különbség, hogy a magyar -talán az igei nem tagadó szóval nincs rokonságban, míg ellenben az indogermán n- és ne egymással azonosak. Es hogy nevezhettem volna ón a -talan-t és n-et azonos jelentésüknél fogva máskép mint ,nominális',^a nem-et ós ne-t mint ,verbalis' tagadásnak, hiszen ezzel a nem jó és nicht gut esetét nem akartam kizárni. 6. A 355. és köv. lapokon a szóegység hiányát, a zárt szóalakok hiányzását olyan példákkal iparkodom megvilágítani, mint kék-szemű, jó-szivű stb., a melyekben a jelzős kék szem, jó szív kifejezések az -w-vel való továbbképzésben változatlanul megmaradnak, úgy hogy az -ű mint valami algebrai jel az egész jelzős kapcsolathoz járul: (kék-szem)ű, (jó-szív)ű. A németben blaues Auge és blauaugig, gutes Herz és gutherzig különböznek egymástól; így áll a dolog minden indogermán nyelvben a régibb korszakokban, hogy t. i. a jelzős kifejezés a jelzős összetételtől, pl. grosser Kopf a Grosskopf és grossköpfig-tol különbözik. Ellenben a megfelelő magyar kifejezések a kettő közt ingadoznak, sem az egyik, sem a másik fajtához nem valók, vagy pedig egyszerre mind a kettőhöz tartoznak, és most BALASSA azzal hiszi a magyar és német kifejezésmód azonosságát*) kimutathatónak, hogy, a mint én az ([öt láb]nyi magassága kőfal kifejezés szerkezetét mathematikai jelekkel iparkodtam megvilágítani, az én lehetőleg szó szerint való német, jobban mondva némettel en fordításomba belerajzolja a zárójeleimet: Sfeinmauer von ([fünffüss]iger Höhe)! Valójában csak azt engedhetem meg neki, a mit ő mint a magyar szóegység védelmezője nem fog elfogadni, hogy a német von ós a magyar -ú egymáshoz abban hasonlítanak, hogy amaz egészen *) A vön megfelelne az -lí-nak, az -ig a -w/i-nek; a példa, német fordításával együtt, az én munkámból van véve.
