Nyelvtudományi Közlemények 27. kötet (1897)

Értekezések - Misteli Ferencz: A magyar nyelv néhány szerkezetéről 194

A MAGYAR NYELV NÉHÁNY SZERKEZETÉRŐL. 197 •den esetre el is hallgathattam volna, — áttérek negyedszer az utolsó pont megvitatására, hogy t. i. nem kellett volna (a 357. lapon) «a nyelvújítás erőszakos csinálmányaira», minők a Duna vizéni ütközet, a magyarrali kibékülés stb. hivatkoznom (1. NyK. 107. 1. jegyz. és 112. 1. fönt). A mennyire emlékszem, mindkét példát JóKAinak A magyar nemzet története regényes rajzokban czímtí munkájából vettem s ennélfogva a nyelvszokáshoz tartozónak tekintettem, főkép minthogy EIBDL nyelvtana (1858.) e képzést határozottan elismeri és az Istenbeni hit, a baráthozi vonzalom stb. példákkal világítja meg. Azonban nem titkolom, hogy későbbi grammatikákban többé nem találkozom velük, nevezetesen sem SziNNYEinek Rendszeres magy. nyelvtaná-h^n. (4. kiad. 49. sköv. 11.), sem a Tüz. magy. nyelvtan-h&n (577. s köv. 11.). Ennélfogva elismerem, hogy a ragok zárt szóalakokat alkotnak és -i képzős származókok csupán adverbiális alakokból járatosak, a ragos alakok azonban természetesen lazább szövedéktíek két oknál fogva: 1) mert némely esetekben a flexió hiányozhatik vagy elmaradhat, mint pl. a birtokosi nóvszóalakokban, s ide tartoznak természetesen az engem(et), téged(et), magam{at), magad(at)-íé\e accusativusok is (1. alább 9. alatt); 2) olyan példáknál fogva, a minőket SZINNYEI Rendszeres nyelvtanában (4. kiad. 118. 1.269. §., 7—9. alatt) fölhozott s a melyeket könyvemben nem említettem: «az előőrs megállj-t kiáltott* ; «hányféle hogyot . . . össze nem álmodott* stb. Mert mind a két ok a ragoknak a tővel való lazább összetartozását bizonyítja. Az első pontot BALASSA a 112. lapon tárgyalja, azonban a hiányzás (kiesés) vagy megmaradás közti ellentétet lassankéntivá vagy teljessé játszsza át e mondatában : «ha a nyelv fejlődése közben e jelölés fölöslegessé válik, lassanként elkopik vagy teljesen el is vész a rag (vagy képző)». Nem a raghiányról van szó, bárhogyan támadt is, hanem arról, hogy a ragok ugyanazon nyelvtani helyzetekben, ugyanazon időben az összefüggés és érthetőség szüksége szerint hiányozhatnak vagy meglehetnek, a mint bírálóm szavaimat egészen helyesen idézi. Hogy egyébiránt az uial-altáji eljárás nem a ,legkövetkezetesebb' és hogy az újabb indogermán nyelvek nem szinte több ragot vesztettek el, az első sorban nem kérdés tárgya, hanem csak az : hogy vájjon a ragnak tetszés szerinti hiánya vagy megmaradása megfér-e a szigorú szóegységgel ? Ha valaki állítja is az első kérdést, én az utóbbit határozottan tagadom. A mi az olyan kifejezésmódokat, mint megálljt kiáltott, illeti, hát 3. személyt is: leszen, vagyon, éljen, lón, tőn), épen azért nem tekinthető a rag alkotó részének; e felől azonban biztosabbat nem állíthatok.