Nyelvtudományi Közlemények 27. kötet (1897)

Értekezések - Misteli Ferencz: A magyar nyelv néhány szerkezetéről 194

A MAGYAR NYELV NÉHÁNY SZERKEZETÉRŐL. 195 találjuk» : ők nálok, ők miattok stb. (113. 1.) s tehát ezt is : az Ők sorsuk. Ep akkor, ha a magyar ó'-t ,bátran' a német er mellé állítja BALASSA, úgy hogy az is, mint ez 3. személyt, alanyt és egyes számot foglal magába, a nemet természetesen figyelmen kívül hagyva, ép akkor lesz előtte az az Ő sorsuk-heli o névmás rejtélyszeru és épen olyan lehetetlen, mint e német utánzat: ,das, er, Geschick-ihr', a hol az er a maga négy kategóriáját magáról le nem vetheti. E nehézségeket az ők ndlok nem hárítja el, hanem a többes k hozzáragasztásával csak világossá teszi az ó'-nek határozatlan és általános voltát. És hasonló, bár megfordított esetet mutatnak az ilyen példák, mint az emberek sorsa e h. sorsuk, a katonák vitézsége e h. vitézségök: a birtokosrag -a, -e (-ja, -je) csak a harmadik személyt általában foglalja magában, a mely azonban, ha előtte többes számú birtokosnóv áll, leveti semleges határozatlanságát és többesnek értelmeztetik. Ha azonban, a német sein-nak megfelelőleg, az egyes számú 3. személyt állítjuk helyébe, akkor a magyar szerkezet merő képtelenséget mutat: ,Die Menschen, Geschick-sein'; ^oldatén, Tapferkeit-sein', minthogy a sein a többest kizárja és többesnek nem is értelmezhető. Ugyanazon eljárásnak e változatát könyvemnek illető fejezetében nem említettem, mert sehol sem kellett az anyagot teljesen kimerítenem. Ennek a kérdésnek, mellesleg mondva, a nyelv tökéletességéhez vagy tökéletlenségéhez semmi köze; akkor is ezt az álláspontot vallanám, ha valaki az ural-altáji eljárást logikásabbnak és kitünőbbnek hirdetné, épen úgy, mint valami természetalkotást is, akár szépnek, akár csúnyának találjuk, a maga sajátossága szerint kell elfogadnunk. A két dolgot BALASSA nagyon is összekeveri; az aesthetikai értékbecslésekről lemondhatok, ha elismerik, hogy egy-egy typusnak a vonásait helyesen rajzoltam meg. 2. Azonban tovább megyek azon tévedések jegyzékében, a melyeket bírálóm a 106—107. 1. jegyzetében fölsorol és másodszor a lesz-, tész-re akadok, a melyeket én könyvem 361. lapján mint egyes sz. 2. személyű alakokat hoztam föl; kétségkívül így írtam volna: léssz, tessz (NyK. 113), ha ez az alak épen előttem lett volna; használni azonban a léssz, tessz se használt volna nekem, mert a két alakot és a hozzájuk hasonlókat csupán puszta tövekül, mint vagy, mégy, akartam a magam írásmódjával odaállítani s ennélfogva azzal a magánhangzóval tüntettem fel Őket, a melyet a többi személyekben mutatnak (hiszen a magánhangzó hosszúsága BuDENzet sem gátolta abban, hogy a léssz-t ugyanígy tőnek ne magyarázza, 1. Tüz. Magy. Nyelvt. 597/8), ellenben merő gondolatát is elvetettem annak, hogy a léssz lészesz-bő\ való összevonás lenne, a mit BALASSA a 113. lapon megenged; mert a hosszú é-völ 13*