Nyelvtudományi Közlemények 26. kötet (1896)

Ismertetések - Szilasi Móricz: Votják nyelvészeti irodalom (Aminoff: Votjakin aanne- ja muoto-opin luonnos. – Wichmann: Wotjakische Sprachproben) 492

494 SZILASI MÓRICZ. létben laknak s állítólag valamiféle tatár ivadékok. Nyelvük nem is igen külömbözik a glazovi nyelvjárástól. Végre megemlítendő még, hogy WiOHMANNnak sikerült egy votják-orosz s orosz-votják szótárt is megszereznie, melyet egy kazáni tanfelügyelő, VLADISLAV ISLENTJEV, szerkesztett. A szótár első felében 5000 szó van; a másodikban pedig 15,000. Ezen külömböző nyelvjárások általános jellemzésére, W. azt állítja, hogy a glazovi s kazáni nyelvjárások annyira eltérők, hogy az emberek csak nagyon nehezen érthetik meg egymást. Úgy látszik, legkivált azért, mert a kazáni s a többi nyelvjárásban igen sok a tatár jövevényszó, viázont a glazoviban az orosz a túlnyomó ; de egyébként is, mondja W. leginkább a szókincsben mutatkozik az eltérés. Nem vállalkozhatom arra, hogy ezen rövid ismertetés keretében részletesebben megvilágítsam az egyes nyelvjárások eltéréseit. Mielőtt azonban néhány jellemző külömbséget kiemelnék, meg akarom jegyezni, hogy a külömbség hangtanilag nem olyan nagy, mint a hogy az ember gondolná első pillanatra, összehasonlítván MUNKÁCSI S WICHMANN kiadványait. Ugyanis a finnek most újabban a mienkétől sokszor egészen külömböző betűket használnak, a miből csak zűrzavar támadhat. Különösen olyan nyelveknél, a melyeket az ember csak olvas, de nem hallhat. Annyira, hogy miután pl. áttanulmányoztam M. gyűjteményét s aztán elővettem WiCHMANN-t, annyira idegenszerű volt ez utóbbi előttem, hogy meglehetős fáradsággal birtam a már ismeretes szókat felismerni. Hetekig aztán csak a W. nyelvével foglalkoztam, s mikor ismét MUNKÁCSI-UOZ fordultam, ismét a régi bajom következett be. A felelősség ezért a finneket terheli, különösen ezen esetben, minthogy MUNKÁCSI gyűjteménye megelőzte W.-ét. Hát mért nem fogadta el akkor W. a M. írásmódját ? Talán mert a M.-é nem elég pontos ? De ép a W. szövegei meggyőzhetnek bennünket arról, hogy ez az eset nem forog fönn, sőt hogy M. írásmódja egészen megbízható. A külömbség körülbelül a következő (elől M. írásmódja, a kettőspont után W.-é): a: e; o: ö; e : e; i •' i; ü: m ,• w: u, m; é: é; é £: ti, di; j : d$; é: U; cl: M. Ezek a hangok, egymásnak, a mint látszik, teljesen megfelelők, s ennélfogva egyformán is lehetett volna őket jelelni, illetőleg meg lehetett volna a nálunk dívó jelt tartani. Más a dolog azon hangokkal, a melyek a M. szövegeiben, vagyis nyelvjárásaiban nem fordulnak elő; ezekre persze szabad keze volt W.-nak, de itt is jobb lett volna a meglevő mintákhoz alkalmazkodva az újakat megalkotni. Hangtani változatra nézve a legérdekesebb a malmis-ursumi s a jelabugai nyelvjárás, különösen azért, hogy a magánhangzó után következő l > u, w (w) lesz, pl. m.-urs. Hwtos : kiljos szavak, dalok ; mám : mali miért; de gmreélen (adess.) a hegyen; nukedli