Nyelvtudományi Közlemények 26. kötet (1896)

Értekezések és közlések - Ásbóth Oszkár: Magyar o – szláv o. I. 455

MAGYAK 0 SZLÁV 0. 481 o-val írja az említett értekezésében is. Vagy valóban hihető-e, hogy egy és ugyanazon a helyen egyrészt azt mondják, hogy astalas, hadagas, bötas boltos, cakanas csákányos, kalapas, lakatos, makas makkos, meltösagas, tatás táltos, tanacas as-sal, másrészt pedig azt, hogy ablakos, korémaros, naccagos, napsamos os-sal ? De hozzá tehetjük mindjárt, hogy a dolog velejére térjünk, valószínű-e, hogy a magyar-os képzőben a rutén nép, a mint a fölsorolt példákból látható, rendesen o hangot hall, a melyet a felé hangzó o-jával helyettesít ós csakis a biztos és lapos szóban u-t ? Nem sokkal valószínűbb-e, hogy itt is szakasztott ép így hallotta az-os képzőt és csak speciális okokból fejlődött itt egy-m — vagy hogy tévedés van a dologban. Kezdem a biztos szón. CSOPEY biztus és cendbiztus alakokat hoz föl a ruténből. Már eddig is tudtam, hogy a szó csak egyes helyeken élhet, mert egy régebbi rutén hallgatóm, a ki szíves volt CSOPEY értekezéséhez fűződő megjegyzéseit nekem írásban átadni, azt jegyezte meg: «a biztus mellett gyakoribb a komisarj» és ugyanazt a megjegyzést tette a cendbiztus-nál is : «a komisarj sokkal használatosabb*). Jelenleg is van két rutén hallgatóm, a ki különféle vidékről való, de egyikök sem ismeri a biztus, cendbiztus szókat, egyúttal azt állítják, hogyha megvolnának a biztos, csendbiztos másai az ő vidékükön, nem ejtenék -us-ssd. Én tehát SZABÓ EraÉN-hez fordultam, a ki ugyan nem nyelvész, de alaposan ismeri a rutén nyelvjárásokat és egy figyelemre méltó rutén Chrestomatiát adott ki, azonkívül mint pap folyton érintkezik a néppel, és mint az ungvári gymnasiumon a rutén nyelv tanára a különféle rutén vidékekről összejövő tanítványain is tehet megfigyeléseket. SZABÓ ime ezeket írja nekem: «A biztus alak tényleg megvan a nép száján, bár csak elvétve a biztos melletti). Meg is nevez két helységet, a honnan a, biztus ejtést ismeri: Bilke Bereg megyében és Eakasz Ugocsa megyében. Megjegyzem, hogy biztás-sal jelöli azt, a mit CSOPEY biztas-nak írna és a mit az irodalmi nyelvben biztos-nak írnának (természetesen mindig czyrill betűt kell a latin helyébe képzelni, ha az irodalmi nyelv írásáról szólok). Azt is megemlíti még, hogy a hangsúly az első szótagra esik, hogy tehát az -os képző hangsúlytalan. Már ebből is világos, hogy a biztos szóban nem hangzott máskép az -os képző, mint a többi ilyen fajta szókban, hiszen meg is van a kevés helyen használt biztus mellett a többi esetekhez illő liztas kiejtés is, a biztus alak tehát nem lehet jele annak, hogy a magyar o kivételesen M-nak csengett, hanem bizonyosan egészen másnak köszönheti eredetét, de erről majd a puhar alak fejtegetésénél lesz szó. Előbb hadd végezzek a lopus szóval. CsopEY-nél a 240. sz. alatt a következőket olvassuk lapos fiach: r. - lapas, lopus (fláche); lapusistyj, lapusistyj.