Nyelvtudományi Közlemények 26. kötet (1896)

Értekezések és közlések - Ásbóth Oszkár: Magyar o – szláv o. I. 455

474 ÁSBÓTH OSZKÁR. adatokat, a melyek, egyetlen egyet kivéve, mind a ránk nézve annyi érdekes apróságot megőrző glagolita okiratokban maradtak ránk. Az akadémiai szótár az áldomásSZÓ alatt ugyan csak két ilyen régi okiratot idéz, de a második idézet egészen új nyomra vezet. Az első idézet kije áldomás na nu(nivu) zval «a ki az áldomást rá (a rétre) hítta»> 1459-ből való és a mint látni való, elég színtelen. A másik idézet azonban, a milyen rövid, meglepő fényt vet a horvát áldomás szó múltjára: Aldomasnici, ki na to áldomás pise i boga molise «az áldomásosak (áldomásivók), a kik erre áldomást ittak és istenhez fohászkodtak!*) Az okirat 1513-ból való, de az a körülmény, hogy az áldomásnál jelenlevőknek itt külön nevök van, a mely az áldomás szóból képződött (aldomasnici az aldomasnik szó többese, a mely azzal a -nik képzőbokorral van tovább képezve, a mely tudvalevőleg minálunk rendesen -nok, -nők alakot öltött), bizonyítja, hogy milyen mély gyökeret vert a magyaroktól átvett áldomásivás szokása a horvátoknál. De ezek az áldomásivók jóval korábban tűnnek már föl, mint csak 1513-ban. Eájuk akadunk már az előbb idézett 1459-ből származó okiratban is, a melyből az akadémiai szótár mindössze a föntemlített mondatocskát írja ki. De ha egy sorral följebb kezdjük, ott találjuk az aldomasnik szót is: i na to bise aldomasniki (!): ko e prvi Brae Jakovcic is Cvétkovic, ki e áldomás na nu zval «ós erre áldomásosak (=: tanúk!) voltak: első sorban Jakovcic Bratiszlav Cvetkoviciből, a ki az áldomást rá (össze-) hítta», sőt a kifejezés ismétlődik ebben az okiratban a második kikezdósben, a hol más rét eladásáról van szó: i na to esu aldomasniki dobri muii: ko e prvi Valent Fabenic, ki e na ne áldomás zval. De van még egy harmadik kikezdés is, a mely egy föld eladásáról szól (a vevő mindig egy és ugyanaz a személy), és itt fölötte érdekes variánst találunk; az első áldomásosról (tanúról) itt nem azt mondja az okirat, hogy az áldomást (összeihítta, hanem hogy ő fohászkodott istenhez, ő mondta az imádságot: i na to bése aldomamiki dobri muzi i ki e prvi Mikida Fabenic, ki e (bo)ga na ne molil. Az akadémiai szótárban mind erről egy betűt sem tudunk meg, pedig egy ilyen érdekes régi jogszokást megvilágító helyek bizony százszor inkább megérdemelték volna a gondos összegyűjtést, mint pl. az a interjectio és conjunctióra vonatkozó adatok, a melyek S260, mondd kétszázhatvanszor több helyet foglalnak el a szótárban, mint az áldomás és aldomasnik czikkek együtt véve, vagy mint a biti (budem) «lenni» igére vonatkozó adatok, a melyek még az a szócskánál is több helyet foglalnak el és egész takaros kis könyvecskét töltenének meg (30 kéthasábos 74-soros nagy oktáv lap !). De ne panaszkodjunk, hogy e minden hibája mellett is bámulatos munka néha cserben hagy (a mi különösen akkor esik meg gyakran, ha glagolita forrásoktól várhatnánk fölvilágo-