Nyelvtudományi Közlemények 26. kötet (1896)

Értekezések és közlések - Ásbóth Oszkár: Magyar o – szláv o. I. 455

47£' ÁSBÓTH OSZKÁR. De egyenes bizonyíték is van rá, hogy az -un itt -on-ból lett, hogy tehát csak is a magyar szó elszlávosodásának következése, mert előfordul barsím mellett harson alak is, a mit MUNKÁCSI, az igaz, nem említ, nem említ pedig azért, mert az akadémiai szótárról nem volt tudomása, a JAMBRBssicH-féle szótárnak pedig, úgy látszik, csak az indexét használta, a hol tényleg csak «barssun v. Holosericum» található. Ha azonban a szótárban fölkereste volna a Holosericum szót, csupán o-s alakokat talált volna: barfsonszki, iz barfsona «bársonyos*, barssonszkahalya «bársony ruha», barsson «bársony». Az akadémiai szótár azon kívül még egy XVII. századbeli íróból idézi a harson alakot. Teljesen fölösleges bizonyítanom, hogy az -un képző a szláv nyelvekben különösen sűrűn használt képző, elég anyagot talál mindenki MiKLosiCH-nál (Vergl. Gram. II.2 141. s. k.) és DANicic-nál (Osnove 173.), én csak a ránk nézve épen a szóban levő kérdés szempontjából is igen érdekes olasz eredetű szókra akarok rámutatni : harun barone, bokun boccone, cetrun és citrun cetro, framasun framassone, gardun cardone, karbun (Isztriában) carbone, limun limone, makarun maccherone (Velenczében macarone), pipun popone, sapun sapone; v. ö. még az Antun és Simun vagy Simun keresztneveket is. Ha föl akarnók tenni, hogy az olaszokkal határos horvátok mind e szókat o-val hallották az olaszban és csak a sok -un-ra, képzett régi szók hatása alatt változtatták volna át az o-t a-vá, e sok szó egytől egyig ugyanazon a processuson ment volna át, mint a harson, mikor barsun-n& alakult. De ezt föltenni se okunk, se jogunk nincs, mert sok jel arra vall, hogy a horvátok már az olasz kiejtésben u-t hallottak az n előtt, v. ö. olyan eseteket, mint kunfin: confine, kuntenat: contento, kumpanija: compagnia, guvemadur: guvernatore, kolunel: colonello, skatulja: scatola stb. stb. De ha az olasz eredetű szókban mutatkozó un-t úgy fogjuk is föl, hogy a horvát un-nak hallotta az on(eJ-nak írt olasz képzőt, mégis kétségtelen, hogy az olaszból került sok -un-ra, végződő szó is növelte a horvát nyelvben már amúgy is szép számmal megvolt -un-ra, végződő szók vonzó erejét, úgy hogy a magyar eredetű harson annál könnyebben válhatott barsun-ná. Hátra van az aldumas szó, a melyet SZINNYEI egészen külön és olyan czélzással hoz föl, hogy nyilván való, hogy félreértés van a dologban. SZINNYEI ugyanis azt a lehetőséget érinti, hogy valaki, a ki a magyar o-nak u-ból való származásában hisz, azt találna ellene fölhozni, hát ha a magyar o-val szemben mutatkozó u az idegen nyelvekben csak azt bizonyítaná, hogy az átvétel nagyon régi, még abból a korból való, mikor a magyar is a mai o helyett M-t ejtett meg. «Föltóve», mondja SZINNYEI, «hogy akadna, a ki ezt az állítást ,megkoezkáztatná', azt kérdezném tőle, hogy az olyanokat, mint a ,trinkgeld' jelentésű szb. aldumas