Nyelvtudományi Közlemények 26. kötet (1896)

Értekezések és közlések - Ásbóth Oszkár: Magyar o – szláv o. I. 455

MAGYAR 0 — SZLÁV 0. 471 hangzik it-nak, míg hosszú hangsúlyos, azt mutatja a contíka «das beinholz», a mely mellett nincs u-s alak. A magyarországi szlovének pedig mindig egészen tiszta o-val ejtik a conta szót is, a mint STEEKELJ szíves volt velem közölni. Az ú felé hajló hosszú o-t a magyarországi szlovének különben ow-nak ejtik: bőg nálunk boug-, gospőd nálunk gospoud-n&k hangzik, de STEEKELJ külön megemlíti a magyarországi szlovének conta szaváról, miután több helyet idézett «u. sonst nur conta, nicht etwa counta!» Harmadik helyen említi SZINNYEI a sipus «sípos» szót, a melyet MUNKÁCSI csak JAMBKESSICH szótárából idéz. MIKLOSICH Vergl. Gram. II.

2 344. újszlovénnek mondja ÓSHABDELIC szótárára hivatkozik. Az -us semmi esetre sem bizonyítja azt, hogy a magyar os-t ws-nak hallották, hanem bizonyosan abból magyarázandó, hogy az os- a sok w.s-ra végződő latin eredetű szókhoz (plebamis, publikanus stb.) közeledett, a mi annál könynyebben történhetett, mért -us elvétve eredeti szókból is képez személyt jelentő szót (bogát «gazdag»: bogatus «gazdag ember»). így érthető az is, hogy a horvát-szerb kormcmos mellett a szlovénben Iwrmanus alakot találunk. Szakasztott így volna magyarázható a sat'ura (sacura) «szatyor» szó w-ja is, ha már olyan szóra egyáltalában hivatkozni akarunk, a melynek eredete teljesen homályos. A magyar szatyor-hói a szerbben *sacora lett volna, ebből pedig, minthogy ora-ra végződő szerb szó alig van, de ura-ra, végződő nagyon sok, az analógia hatása alatt sacura fejlődött volna. Az ide vágó adatokat megtalálni MIKLOSICH Yergl. Grram. II.

2 93. és DANICIC Osnove 112., én csak az idegen szókat akarom fölsorolni, á melyeket DANICIC a jegyzetben fölemlít: babura, baura, gudura (: gödör!), kalastura, klísura, kubura, kustura, mangura, pacaura, poskura és proskura, salamura, sacura, cukura, cutura («csutora»), hasura! Következik a d'oput szó, a mely megint csak BELLOSTENEC és JAMBEESSICH szótárából ismeretes. Nem bocsátkozom találgatásokba, vájjon honnan kapta a d'oput szó a magyar a-val szemben az o-t, mikor pedig magyar a-nak aránylag ritkán felel meg a déli szláv nyelvekben o, ós honnan az u-t, mikor o-nak rendszerint o szokott megfelelni, hanem nyíltan bevallom, hogy nem tudom, mi úton, módon került ebbe a szóba az u. Annál könnyebb a rákövetkező bársony-nak barsun-ná való átalakítását megérteni. Az -un képző oly annyira gyakori a szláv nyelvekben, míg -on képzőről alig lehet beszólni, hogy egy cseppet sem csodálkozhatunk azon, hogy oarábw-ból barsun lett. Hogy mennyire az -un-nal képzett szók hatása alatt állott a szó, azt bizonyítja az a körülmény is, hogy az u hosszú barsűn-ba,n csak úgy mint az -un képzőben rendesen.