Nyelvtudományi Közlemények 26. kötet (1896)

Értekezések és közlések - Hegedűs István: Az accusativus a görögben - 202

206 HEGEDŰS ISTVÁN. 957: ooSsv Y<*P ,as

^sí xpó:rtsiv

\L' ízi (semmit sem kell előtted eltitkolnom). Részben hatja át az igével kifejezett cselekvés a személyt, kit érint az egész cselekvény. Mondhatni határozókép járul a rész az egészhez. Homerosnál fejlődött ki e typus. Pl. A 240: t ö v 8' aopi JcXfj£' ai>7é v a fi 170 : TÖ V ŐS zpó\L0Q sXXá(3s *;nZx. 6, 391: i\ pá os ohoi %xsl

<ppéva<;.

n, 15: xúoas Ss JJ. t v xscpa-X/fyv TS %aí ajicpo) cpása xaXá. T, 356: -q os iröSac v í(j)e t: A szanszkritból Delbrück a Gaedicke-től felsorolt példákból bizonyosnak a következőket tartja: A. V. (Atharva Veda) 5, 8, 9 : atráinam indra vrtrahann ugrö mármani vidhya: sújtsd le őket azután ott hol sebezhetők (marmánitbs. acc. semleges = Blösse), oh Vritra ölő hős Indra. A latinban nem fejlődött ki e typus; de már a román nyelvekben igen. Voltaképen átmenetet alkot az ily acc. a határozói accusativushoz. III. Határozó jellegű accusativus. ; Legfontosabb és legnagyobb kiterjedésű az acc. respectivus. Nem hiában hívják a latin grammatikusok acc. graecus-nak, mert e typus a görögben nyert nagy kiterjedést. A latinban a Vergiliusnál található acc. respectivusokat: «os humerosqűe deo similis» a «nudus membra» «nigrantes terga juvencos» Delbrück Draegerrel egyetértve (I, 142.) görög kölcsönzeteknek tekinti. A görög a szanszkrittal együtt őrzó meg az ős alakot. Legelőbb fejlődött ki a nama: ovo{JLa-val, mely utóbbihoz az STTÍXXTJOIV járult. Pl. e kérdésre: konámási — kinek hívnak ? e feleletet kapjuk : námucim nama mayinam = Namuci a díemon a nevem. Gaedike vélelme szerint az ovojjia csak az oly mondatokban vált elébb ily vonatkozási acc.-sá, melyekben az acc, egyébként is természetes lesz vala. Delbrück Homerosnál TJ, 54: Ap^r/] 8' ŐVO[A' SOTÍV sTDMvúfuov, 0. 256 : OsoxXújAsyog 8' ovo^ igsv .., még kétesnek tartja az acc.-t A következőkép szármáztatja le az új typust: Homeros f\ 273 : apxtov & yjv xai ajjia£av é-iu ÍXXTJ o ív xaXsoooi-ban még az STCÍXXTJOIV értelmező; e mondat szenvedő szerkezetbe menvén át: r[ a[xa£a sít IXXTJ o ív xaXsttai: az SVCXXYJOIV megmaradt acc.-nak. . , • Delbrück fontos nyilatkozatot tesz. (389.1.): «Az óind nyelvben más vonatkozási accusativus a námá-n kívül. jiem fordul elő. A görög nyelv itt is bebizonyítá mozgékonyságát. Rendre terjeszti ki az acc. használatát. Legelébb fé'vo? fsvéYj-r.e. Pl. Homeros 0,267: s£ 'IO-áxYji; % s v b g SIJJLÍ. S, 113: Ttatpó? 8' hí áfa&oö xat* SYÜ) 7SV0? kbyo\íoti slvac. Ezután a «jó», «rosz», «kiváló», «felette áll», «alább való» kifejezések mellett ment az a főnév az acc.-ba,