Nyelvtudományi Közlemények 25. kötet (1895)

Értekezések - Munkácsi Bernát: Végszó a nap és vidra magyarázataihoz 57

VÉGSZÓ A ,NAP' ÉS ,VIDKA' MAGYAKÁZATAIHOZ. 61 látjuk ezek tekintetében a régi állapotoknak: itt elég jó karban föllelhető még a hozzájuk tartozó hagyományos népköltészet is, mely híven őrizett meg egyes régibb időkben átkerült permi mithoszképzeteket oly esetekben is, midőn azok képződésük területén csak egy-két homályos névben, vagy szólásban tartották fenn nyomukat. Nyelvészeti alapon ilyeneket kereshetünk a következő vogul mythikus nevekhez fűződő hagyományok közt: 1. Kul', Kul'-qtér = Ördög, mely a zűrjén Kul! «teufel, böser geist» mása (votják megfelelője: Kii! betegség, kór s ezt terjesztő szellem, Kil!-ddj id., mint votj. min- «menni», zürj. mun-, votj. H.f «húgy»: zürj. kudé; votj. sil. «állani» : zürj. sulal-; a votj. Kii! eredeti vogul mása: yul! betegség, kór, terén-yul' járványos kór): 2. Kworés, Numi- Kworés = Numi-Tqrém, melyben a votj. kwa$ teljesebb képét ismerhetjük föl. Ez utóbbinak jelentése: «idő, időjárás, ég» (kw. jugit az idő derűit, kw. gudirja mennydörög"), mely mellett azonban a glazovi imádságokban az istennevek közt is szerepel (óstd Inmard, Kildisina, Kwazd, Vorsuda!) s egyebütt is ily értelemmel e szólásban: Kwazd, dn kusti! óh Kw., ne hagyj el (könyörgés, ha az idő kedvezőtlen). A hangmegfelelésre nézve v. ö. votj. kwazi «harismadár» : cser. hars, mord. kér'si, csuv karés, magy. haris, hors id. | votj. pic «bolha» : csuv. pprza, tat harca | §o£ «tücsök» : tör. sareska id. stb. (1. Votj. Nyelvtanulm 350.) | zürj. kirs és kis kéreg, héj, votj. kié, kis id. | ko$i, keit borsó: v. ö. orosz, goroy borsó, litván garsva, lett garsas «giersch, a3gopodium» (Miklosch. Etym. Wb.) | ki$-pu «nyírfa» : magy. hárs-fa. 3. Kaltés, melynek viszonyáról a votj. Kildis-in, Kilcin szóhoz és mithologiai alakhoz már többször szólottam (különösen NyK. XXI, 228). Azt a néhány adatot, mely a votjákban a Kildisin mythikai képzetéről még fönmaradt, nem érthetnők meg, ha a vog. Kaltéé-rő\ szóló bővebb hagyomány segítségünkre nem jönne. Azon felfogás, hogy Kaltés az élet adója, mindnyájunk anyja, (ídnuw, naj-ankuw), ki életünk határát is megszabja {Kaltés lawém qlné pos), magyarázza meg a votj. Kildis szót, mely participialis képzése a votj. kild- ((létrehozni, rendelni, intézni, teremteni*) igének. Ugyancsak ebből értjük meg a Kildisin-mumi K.- anya kifejezést, valamint azt, hogy a gabona őrszellemét (mely t. i. a gabonát előhozza) a kazáni votjákok du-kélcin-iaek nevezik. Abból, hogy Kaltés, mint az élők anyja, különös védő istennője a szülő nőknek, világossá válik előttünk a votják Kildiéintsurás-dord vetlini «K. útjára menni» kifejezés, melyet akkor alkalmaznak, midőn az új szülött gyermek anyjához ajándékot visznek. Végűi az egész mithosznak még világosan föltetsző «hajnal, égi jelenség»féle alapképzete adja annak megfejtését, hogy miért in, azaz «ég»