Nyelvtudományi Közlemények 25. kötet (1895)

Értekezések - Munkácsi Bernát: Végszó a nap és vidra magyarázataihoz 57

VÉGSZÓ A ,NAPC ÉS , VIDRA* MAGYARÁZATAIHOZ. 59 Hivatkoztam a föld keletkezése szent regéjében előforduló yqtel ekwá «Nap-asszony» és Efcpos -qjká (Jq,nyép-q,jka) «Holdvilág-öreg» (férfi) mithologiai nevezetekre is, melyekből ugyancsak világossággal kiderül, hogy a vogul hagyomány a nappal valami női személy képzetét fűzi össze, ellentétben a holddal, melynek működését férfi, alaknak tulajdonítja. Ez is értéktelen bizonyság volna, mivel a rege előadásából az következik, hogy az a ((Napasszony)) hordja a napot, tehát «nem a napnak személyesített alakja», mintha bizony Helios nem volna napisten azért, mert csak hajtja a napfogatot, maga pedig ettől különálló személy. Hogy pedig ismét ne érjen a vád, hogy csak régebbi bizonyítékaimat ismétlem, ezúttal egy döntő tanúlságú új adattal is szolgálhatok. Ha az éjszaki vogul és osztják naj «nap» szó igazi alapértelme szerint «asszony» s másrészről az éjszaki vogul szent regében «Napasszony» és «Hold világ- öreg» nevű mythikus alakok találkoznak, méltán volna elvárható, hogy a naj «nap»-nak megfelelőleg a hold $íér-nak, vagy osztjákúl wrí-nak, azaz «úr»-nak neveztessék. S csakugyan nagy meglepetésemre Ahlquist éjszaki osztják szótárában előkerül az elvárt kifejezés: obdorszki oszt]. *urt, orímond, monat», melyet, tekintve Ahlquistnak egyéb tökéletlenségeit különösen a magánhangzók hosszúságának jelzésében, bátran azonosíthatunk az éjsz. osztj. ürt «herr, edelmanna szóval. Megerősíthet bennünket ebben, hogy hasonló kifejezés járatos a «hold»-ra a Felsö-Ob osztják népének nyelvében is. Megboldogult Pápai Károly barátom jegyzetei közt találom a következő adatokat: iki Micau,!. (h o 1 d; h ó n a p): iki iringeltüe joytés MÍJCímt coBCfeMt nojiHHMr

b c^Jiajica (a hold teli lett, egész tányérja fényes),

iki kulas M. KOHHanca (a hold végére jutott, fogytán van) | tem ikin e hónapban, laljok ikin a múlt hónapban | iki jewét He^Jia (hét, woche). S ugyancsak e nyelvben iki öreg (após, nagybátya stb.), Castrén szerint: szurguti osztják iki, irtisi ika, iga «verheirateter mann, greis» (v. ö. éjsz. vog. q,jká «öreg; gazda», zűrjén, votják aj «vater, greis»). Eemóllem, hogy a kétkedés komor felhője ezen bizonyságok fényénél mégis csak el fog oszlani.*) *) Ezek után azt sejtem, hogy az éjsz. vogul jctnyép, déli jönkhép, tavdaijfamp «hold» szóban is, melynek megfelelője az ugor nyelvekben nem találkozik (irtisi osztj. tilis, szurguti teles, zürj. tölts, votj. tőle3, cserem, telge j finn kuu, mord. kov, kou, magy. hó, hold) szintén valami mythikus képzet lappang, t. i. e h. való : jq,nyép ajka «forgó öreg.» Kjq,ny- «forogni» szerepére a holdnak vogul nevében már Hunf. gondol, de Budenz minden egyéb fölvilágosító adat híján helyesen jegyzi meg, hogy «a ,luna'-nak ily etymonja egy kissé keresett s bizony az elnevező népnek nagy refle-