Nyelvtudományi Közlemények 25. kötet (1895)

Értekezések - Hegedűs István. Értelmi egyezés a görögben 201

212 HEGEDÜS ISTVÍN. fordul: Euripides: Bacchae 173: ίτω τις, εϊζαγγελε: itt a személybéli változás nem csak szám szerint, de valóban személy szerint is megtörtént. Euripides Rhes. 685. és köv.: πέλας Γθ-ι, παΐε πας . . . ΐσχε πας τις,. . . íme a gyüjtőjellemű л-ag-hoz második személy társul. — Legérdekesebb Hdt. VII, 140: ώ μέλεοι, τΐ κάθ-ησθ-ε; λιπών φεΰγ3 έσχατα γαίης. — Α δειχτιχώς még érezhetőbb Sopb. ОС, 1102: ώ τέκνον, ή πάρεστον; 1104: πρόςέλ&ετΛ, ώ πα ι. Oedipus együttgondol Antigonere és Ismenere, de csak Antigonéhoz szól. A levélstil fesztelensóge még érezhetőbbé teszi a nyelvnek a gondolathoz való símulását, ha mindjárt az összefüggés lazábbá is lesz, az egyezés összhangja pedig fölbomlik is. Példák : *) Thuk. I, 128: Παυσανίας, b ήγεμών της Σπάρτης του^δε τέ σοι χαρίζεσθ-αι βουλόμενος αποπέμπει. . . και γνώμην ποιου Μι . . . -θυγατέρα τήν σήν· γημαι—és alább 129: ώδε λέγει βασιλεύς Ξέ< ξης Παυσανία' καΐ των ανδρών, ους μοι εσωσας, κείται σοι ευεργεσία εν τώ -ημετέρω οίκω. Tehát a 3-ik személyből második és első személybe csap át. A költészetben, kivált drámában a δεικτίκώς alak a mutató névmást használja az első személy jelölésére, a mondat menetében az állítmány értelmi egyezése teszi a dolgot érthetővé. Például: Homeros β, 40 és köv.: ώ γέρον, ουχ έκάς ούτος άνηρ . . δς λαον ήγειρα. Aiskhylos: Prom. 304 és köv.: δέρχού θεάμα, τόνόε τον Διός ' φίλον τον συγκαταστήσαντα τήν τυραννίδα, οιαις υπ' αυτοΰ Πημοναΐσι κάμπτομαι. Kühner a scholiasta nyomán Pindaros II Ol, 87 : μα#όντες δε λάβροι παυγλωσσίο^ κόρακες ως άκραντα γαρύετον Διός προς δρνιχα ΰ-εΐον-t: qui autem didicerunt inepte loquaces ut corvi inutili clamore certant adversus Jovis aquilam — úgy értelmezi, hoyy a γάρυετον használatával «scheint der Dichter den Simonides und Bakchilydes zu verstehen». Hasonló véleményben van Tycho Mommsen (ford. 1852) és Bceckh. Thiersch és újabban Jurenka (Fraccaroli legújabb olasz fordításának ismertetésében) itt a személyi czélzást kizártnak tekinti. Magam is hajlandóbb vagyok a γαρύετον helyett γαρυίψεν-i olvasva a λάβηοι-hoz csatolni az mfinitivust; de már maga e vita is bizonyítja, hogy az értelmi egyezés mily váratlan fordulattal csap át a többesből a kettősbe és ép ily könnyen a harmadik személyből a második személybe. Nem fűzöm tovább a példákat. A mondat a gondolat teste és nem logikai sablon. A beszélő személy helyzetét, hangulatát mint egy a mondatban nyilvánuló drámai életét látjuk kifejezve azzal a mondatalkotással, melyet értelmi egyezésnek nevez a nyelvész A mondatok helyes értelmezésénél a lélektani mozzanatot soha sem szabad figyelmen kívül hagynunk. Nem, kivált a görögben, melynek szabadabb szerkezete e nép szellemi mozgékonyságának, *) Kühner i. ш. 371. §. 3. jegyzet.