Nyelvtudományi Közlemények 25. kötet (1895)

Értekezések - R. Prikkel Marián: Ősvallásunk egy-két ’nyelvi emléke’. - IV. Istennyila. V. # 187

192 R. PRIKKEL MARIÁN. üsse meg, verje meg, járja meg, csapjon bele, szántsa meg a hátát,, hányja ki stb.; belejár az istennyila (Erdélyi: Népdalok 2 : 304.);. az istennyila is csak mellette csap le; az istennyila se árt neki; mi az istennyila 1; hasonlatok : tüzes, hegyes, mint az istennyila ; úgy jár af fara, mint az ((istennyila))' (= gyorsan Erd. Közmond. 129. 1.) sat. Ezekből s egyéb példákból megtetszik, hogy az ((istennyila* mint népies kifejezés eléggé járatos nyelvünkben. A nép körében való emez elterjedtsége pedig kétségtelenül bizonyítja, hogy nem a jelen korban termett, hanem régebbi idő szülötte. Nyelvemlékeinket vizsgálva mindamellett azt tapasztaljuk, hogy kora nem igen eshetik messze tőlünk, mert a legrégibb források, melyekben előkerül (Madarász Márton: Vasárnapi evangéliumokból való szent elmélkedések ós Tofeus Mihály: A sz. zsoltárok resolutiója) a 17. századból valók. E jelenség természetesen nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy egy vagy két, sőt akár három századdal előbb is ismeretes volt nyelvünkben. A Ny. Sz. mindössze négy példát tud felhozni reá a régiségből, melyek közül a két első vallási munkából való. Ezzel a körülmónynyel kapcsolatban tovább mehetünk egy lépéssel s kimondhatjuk, hogy, az ((istennyila)) nemcsak hogy nem ősmagyar idiotismus, de nem is magyar elme szüleménye, inert minden valószinüség szerint idegen földről, a szentírásból plántálódott át hozzánk. Altalán tudott dolog, hogy a biblia minden kereszténységre tért nép nyelvére volt több-kevesebb hatással. E hatás pedig nem csupán a grammatikára terjedt ki, hanem a szókincsre is. Saját nyelvünkben is nem egy szentírási kifejezés nyert polgárjogot. S ez a jelenség könnyen érthető; hiszen a régi időben tagadhatlanul a biblia volt legforgatottabb, fönt-alant egyaránt ismert könyve a világnak, melynek műszavai, kitételei a sokszoros olvasás folytán bizonyára hamarosan kelendőkké váltak. E mellett papjaink szóval és írásban szintén hathatósan közreműködtek az elterjesztésükön. A szentírásnak legolvasottabb része pedig, mint mindenütt, úgy nálunk is a zsoltárok-könyve volt. Szembeötlőleg bizonyítja ezt az a körülmény, hogy többszörös fordításukat találjuk a régiségben, nevezetesen az Apor, Döbrentei, Festetich, Kulcsár codexekben s egyéb helyeken is. Már pedig a zsoltárok, mint a fönnebb idéztük példák igazolják, nem egyszer hirdetik a villámokat. Isten nyilainak ; s ezen felfogást gyakori olvasásuk és éneklésük vajmi könynyen átolthatta s meggyökereztethette a magyar nyelvben szintúgy, mint a középkori latinságban. Számottevő tanúságtétel e mellett az a jelenség, hogy az ^istennyila* név említett zsoltárfordításainkon kívül legkorábban vallási művekben kerül elő a régiségben. Nem hagyható továbbá figyelmen kívül az sem, hogy