Nyelvtudományi Közlemények 24. kötet (1894)

Értekezések - Prikkel Marián: Ősvallásunk egy-két nyelvi emléke. - II. Az ember szó 344

350 PEIK'KEL L. MARIÁN. né-yqls (nő) stb. Összetételek, melyek szinte újabb időben forrottak össze. A közlöttem erősségekkel, azt hiszem, eléggé kimutattam, hogy az elém yalés név nem lehet mythologikus kifejezés, hanem ujabb keltű összetétel, a melynek etymonja nem «levegö halandóját), a mint Hunfalvy s utána Munkácsi is tévesen állítja, hanem «világ (föld) halandója». Ezt előre bocsátva, most már áttérhetünk Munkácsi újabb magyarázatának*) bonczolására, melynek lényege abban tetőződik, hogy a mi «ember» szavunk a vogul élém-yqlés mythikus (!) szólással hasonló tartalmú; az em rész szabályos mása az élém-nek, a bet pedig nem más, mint a férj szó eredetibb *pérj alakjának változata. Azt előre teszszük, hogy az élém-yqlés nem ősvallási kifejezés. Ha tehát az <(ember»-t vele rokonítjuk, ebben se kereshetünk mythologikus vonatkozást. Arra ugyan nem lehet szavunk, hogy az em alakilag is, meg jelentésileg is megfelelhet az élém-nek, de már alapos kifogást emelhetünk az ellen a bizonyítás ellen, melylyel Munkácsi az nember» szó -ber részét a férj-nek régibb m

$érj

alakjából származtatja; ,Hogy mi legyen, úgymond, a -ber utórész, azt hiszem, eldönti azon tény, hogy a némber, azaz nő-ember szó a Bécsi és Müncheni codexekben következetesen némberj-nek van írva, miből világosan (!) felismerszik, hogy az csak a férj régebb *pérj (v. ö. cserem. pü-erge- «férfi») hasonult kezdő mássalhangzós alakja.' Ugyan hát mit dönthet el a némberj alak ? Legfölebb azt, hogy az a ember» szónak is (a mely a némber-nek is alkotó része) ember1

)

az eredetibb formája. Ez pedig semmivel se bizonyít többet Munkácsi, mint Budenz hypothezise mellett. B. tudnivaló így elemzi az ember-t (MUSzót. 782.): enb, eneb (ene = f. ena, mord. E» ine, lp. adná, vog. == jani magnus, rhultus) — er (cser. erge, f. yrká, ylka, lp. irke, irge,alge «űú, legény, vőlegény; férfi») = «nagy (nagyobb) masculus». Könnyen észrevehető, hogy az ő föltevése szerint is emberj, nem pedig ember az eredetibb alak, mert hiszen a végső j az erge szó #-jének rendes fejleménye. A némberj alakból az ember szó eredetére vonatkozólag, ha még annyira kónyén-kedvén eresztjük képzeletünket, sem lehet okkal-móddal arra következtetnünk, hogy a -ber rész a *pérj-nek változata volna. Azután meg azt állítja Munkácsi, hogy ,a férj-nek a régibb nyelvben s ma is vidékenként «feleség, asszony» értelme is van, •"' *) Eégebbi föltevését fölösleges volna czáfolnunk, mert az élém-pV névről, a melylyel az «ember» szót ott rokonítja, mint már rámutattam, a vogul regék mit sem tudnak.