Nyelvtudományi Közlemények 24. kötet (1894)

Értekezések - Prikkel Marián: Ősvallásunk egy-két nyelvi emléke. - II. Az ember szó 344

348 PRIKKEL L. MAEIÁN. helyes szövegében (Vog. népk. gyűjt. I. 136.), a hol ezt találjuk: am, ta né man q,rm yumV'e jémti, am alámpi q,nse'im. ti-ti yot-tetitd: «én, a mint beáll a nőt illető bizonyos idő, én ime fiat szülök. Ezt kiviseli.» Nincs semmi ok kételkednünk ennek a kiigazításnak helyességében annál is inkább, mert az alám : «ime» szó a szövegbe pontosan beleillik, míg az elém épen nem talál oda. Reguly álám-je e szerint azonos Munkácsi aZam-jével. Annyi tehát bizonyos, hogy élém-pV mythologiai név a vogulban nem létezik, ennélfogva sem az élém-yqlés, sem az ember szót nem lehet vele rokonítanunk. De ha megvolna, se lehetne ezt tennünk, mert, a mint már említettem, teremtő és teremtett lény olyanynyira elütő két dolog, hogy nevük közt rokonsági kapcsolat nem állhat fenn. Az a kérdés azonban, mythologiai kifejt zés-e a «homo » fogalomnak vogul élém-yalés jelölője ? Hunfalvy szerint (Vog. föld és nép 288.) ,bizonyosnál bizonyosabb, hogy az elm-kals = égi halandó, vagy égben született halandó szónak keletkezte hitregéken alapszik'; Munkácsi szerint pedig, az élém-yqlés kifejezés szó szerint ezt jelenti: «a levegő halandója» egyezőleg a Kalevala mythikus felfogásával, mely szerint az ősember (!), Vainamöinen a levegő tündérétől, Ilmatartól született.' Tehát mind a ketten mythikus szólásnak tartják az élém-yqlés-t a nélkül azonban, hogy csak valami bizonyságot is tudnának felhozni állításuk igazsága mellett. Véleményem szerint az élém-yqlés nem lehet ősvallási elnevezés, mert ha az volna, akkor értelmét okvetetlen meg lehetne magyarázni a teremtés regéjéből, holott épen ez szól ellene a myth. eredetnek. Az ember ugyanis a vogul hitrege szerint nem a levegő égben születik, hanem itt lenn alkotja meg a teremtő hős földből ós hóból. Már pedig «a levegő halandójav értelem ezzel a cselek -vénynyel sehogy sem egyeztethető Össze. De az elém szót nem is fogadhatjuk el alevegö ég» jelentésűnek a yqlés szál való összetételben. Nem pedig azért, mert nem találunk semmi psychologiai alapot arra, miért hozta volna kapcsolatba az ember a maga nevét a levegő éggel. Talán azért, mert a levegő éltének egyik föntartó eleme ? Ha ez volt az oka az élém-yalés létrejöttének, akkor a vogulok ösműveltsége valami ideális magaslaton állhatott, mert az apperceptiónak erről a netovábbjáról még a mai müveit nyelvek sem tudnak semmit! Az élém-nek mindenesetre valami mást kell jelentenie. Hogy mi legyen ez a más, azt legalkalmasabban úgy tudhatjuk meg, ha utánanézünk a rokonságának. Megtaláljuk másait az ugor nyelvek következő alakjaiban: finn Urna || észt ilm || lp. alme, elme, ilbme || lp. T. albme, ilmbme || zürj. jen || oszt. B. jilem, jelem || magy. émen, émett, (MUg. Szót. 785.). Mindeme formák a finn ilma-nak sarjadékai, a melynek eredeti értelme: «helle, licht,