Nyelvtudományi Közlemények 24. kötet (1894)

Értekezések - Balassa József: A magyar magánhangzók története - I. Hosszú magánhangzók 257

284 BALASSA JÓZSEF. w-jével is igen gyakran egyes nyelvjárásokban s a régi nyelvben óy ő áll szemben, a mi szintén e két hangnak közös eredetére mutat. A gyúl, gyújt és dűl dűt igéket már emiitettük; ugyanilyenek: gyűl, gyűjt és gyóí, gyöt, melynek töve a jöv-ök ige | fú-ni, v. ö. fóván Com.; a fuvok, fúvás alakok zártabb hangzóját az/ és v szomszédságahozta létre | fúl és fojt, fujt alapigéje *fovo-l \ nyúl és nyújt, v. ö. nőit Münch. Virg. Jord. c. | nyúz, v. ö. nyóz EMK II. 16, ebből *nyovoz. Más szavakban az ú, w-vel már nem áll szemben az ó, ö, bár ezek is v-s diphthongusból fejlődtek. Ezekben valószínűleg u, ü volt a v előtt, s az uv, üv szótagból lett úv, űv s azután ú, ű. Ilyenek: bú, búvóba; e szónak búj (bujomba Dtúl, bújval, palócz) mellékalakja a 3. személy hatása alatt keletkezett; csúszik;fúr; húsz; kúsz; nyúl; rúg; rút; súly; súrol; túl; újj; ún ; úsz-; út; utál. Mindezeknek teljesebb v-s alakját kimutatja Budenz. Sok esetben a magyar w-val szemben a rokon nyelvekben is u vagy ü van: húgy finn kuse, cser. kuz, vog. kus \ hú/m, huny vog. kuan, zürj. kun, cser. kum | húz, oszt. yús \ lúd, vog-oszt. lunt, finn lintu \ szú (szuvatj, vog. sou, lp. suoks | szúr-, cser. sur, észt curk \ új, finn uute, cser. uo | úr, finn uroho, oszt. ür, űrt, mord. uris. Az altáji összehasonlító nyelvészet még kimutathatja, hogy ezek is v-s diphthongusból fejlődtek. A tőszótag ű-je is gyakran állandó, vagyis ó'-vel nem váltakozik. Az ilyen w-vel szemben viszont a régi nyelvben és egyes nyelvjárásokban í-t találunk. E kétféle hangalakot Budenz v-s és j-s kettős alakból magyarázza; azonban aj-s alak felvételére nincs szükségünk. Az í-vel váltakozó ű fejlődését az olyan szavakban láthatjuk legjobban, melyekben az ű szó végén van: hű és hív; mű és mív ; nyű, nyüves, v. ö. nyivek Born. Gyöngy.; fű, füvek, v. ö.fy Készt. Kulcs, c, fywek Jord.-c. Mindezekben a v előtt i állott, s az ív szótagból lett részint ív, í, részint a magánhangzó labializálódván: üv, űv, ű. Tehát az w-vel szemben álló í époly nyelvjárási sajátság, mint az ó'-vel szemben álló é. így fejlődött a következő szavak ü-je is: bűn és bín gyakori a régi nyelvben | bűz és byz Érd. Jord. c. \ fűi, fűt ebből *fvil, *fivijt, v.ö.fytozik Debr. c. ] fűrész, v. ö. firez Kaz.-c. | fűz, v. ö.fyz C. | gyűlöl és gyílöl | hűl, hűt, hűs és híves, v. ö. hyuel Ehr.-c, hyvoit Döbr.-c. Ide sorolandók még a következő szavak, melyeknek ugor eredete nincs kimutatva: fűzfa