Nyelvtudományi Közlemények 24. kötet (1894)

Értekezések - Balassa József: A magyar magánhangzók története - I. Hosszú magánhangzók 257

282 BALASSA JÓZSEF. -tői stb. ragokkal, s hangzója is azokéval egyezik; tehát a hol azokat zártabb hangzóval ejtik, ezt is így mondják: -stúl, -stül vagy -stul, -stül. c) Többtagú szavak végén. Többtagú szavak végére vagy úgy került az ó, ő, hogy egy egytagú szó összetétel által a második vagy harmadik szótagba jutott, pl. hétfő, Sajó, kősó ; vagy pedig mint képző járult a szóhoz. Ragjaink közül egyik sem végződik ó, ó'-re. Az ó, ő képző értékére nézve háromféle : 1. deverbalis névszó-képző: adó, vevő; 2. diminutiv névszóképző: apó, anyó, házikó; 3. nomen possessoris képző: szemű, szemő; ágú, ágó. Mind a három képző magánhangzója majd ó, ő, majd ú, ű, csakhogy a mai irodalmi nyelvben nem egyformán állapodtak meg. A nomen verbale képző általában ó, ő, csak néhány szó végén lett zártabb (fúrú, pattantyú) ; a nyugati nyelvjárásterület, különösen a göcseji nyelvjárás azonban mindig u, &-nek ejti. A diminutiv képző már gyakrabban ú,ü(jijú, könnyű, tetű), bár a palócz nyelvjárás s a régi nyelv ezeket is gyakran ó, ó'-vel ejti. A nomen possessoris képző ma általában zártabb hangú s csakis a palócz nyelvjárások ejtik ezt is ó, ó'-vel; a nyelvemlékek nagy része szintén a nyíltabb hangot irja. Tehát e három képző mindegyike a zártabb s ú, w-vel váltakozó ó, ő; a két hang használata kezdetben bizonyosan csak nyelvjárásilag tért el egymástól, később azonban az élő nyelv egy része s az irodalmi nyelv különbséget tett az egyes képzők között, alakjukra nézve is. Mind a három képző él a mai nyelvhasználatban, úgy hogy az egyes szavak végén könnyen felismerhető; van azonban sok olyan szó is, melynek alapszava már kiveszett a használatból s így képzett voltát csakis a rokon nyelvek segítségével lehet kimutatni. A nomen verbale képző van a következő szavak végén: ajtó, bohó, csomó, hajó, méltó, orsó, sarló; emlő, erdő, ernyő, erő, felhő, fertő, idő, kendő, lepedő, merő, tető, töpörtő, tüdő; valószínűleg ilyenek még ezek is: kopó, tapló ; küllő, meddő, mező, süldő, szeplő. Diminutiv képzővan a következő szavak végén: apró, bunkó, furkó, olcsó, tuskó, zacskó ; üsző, vesző; továbbá: bogyó, kigyó, savó; csipő, kettő, velő. A nomen possessoris képző van ezekben : savanyó, savanyú és minő ebből minemő. E képzők története is egyforma, a mennyiben mindegyik v-s