Nyelvtudományi Közlemények 24. kötet (1894)

Értekezések - Balassa József: A magyar magánhangzók története - I. Hosszú magánhangzók 257

280 BALASSA JÓZSEF. b) A többi szótagban. Az első szótagon túl ritka az ó, ó'a magyar szókban, hacsak a raghoz vagy képzőhöz nem tartozik. Szó belsejébe vagy összetétel' által került (azóta, mióta), vagy pedig úgy, hogy az ó, ó'-re végződő szóhoz még egy képző járult: valódi, adós, tudós; ismerős, erős, erőtelen, stb. Az -ók, -Ők főnóvképző ezekben: fiók, Mihók, Istók ; szemők, szintén úgy keletkezett, hogy a diminutiv ó, ó^höz még egy -k képző járult. A ragok és képzők ó, ó'-je mindig v-s diphthongusból fejlődött s gyakran váltakozik ú, w-vel. Ilyen első sorban az -ól, -öl névrag,. mely így is hangzik úl, ül és ul, ül: felől, alól és felül, alul; elül,belüle stb. A régibb nyelvben e rag magánhangzója rendesen ó, ő s csak később lép helyébe ú, ű ós u, ü. A mai irodalmi nyelv úgy állapodott meg, hogy ahol kérdésre felelő alakok u, ü-vel, míg ahonnan kérdésre felelők ó, ó'-vel vannak. E mellett a nyelvemlékekben a magashangú rag gyakran -él (belel, környel, kivel); ez pedig -evei, -ével alakból fejlődött.*) Mindez arra mutat, hogy a v előtt a nyíltabb magánhangzó volt (ava-l, eve-l), s e ragokban a nyíltabbó, ő van, mely a magyar nyelvterület egy részén csak újabban vált zártabbá a szótagzáró l hatása alatt. Ez az -ól, -öl rag van meg e három helyhatározó ragban : -bál, -bői; -ról, -róí; -tói, -tol, melyeket nyelvjárásainknak egy része ú, ü vagy u, íi-vel ejt; és pedig körülbelül a Tiszától nyugatra eső terület egyformán zártabb, míg a keletre eső, valamint a palócz. terület nyíltabb hanggal ejti mind a hármat. A nyelvemlékek ellenben a -ból, -bóí és -ról, -rŐl ragot állandóan ó, ó'-vel írják, míg a -tólr -tol rag igen gyakran ú, w-vel van; s így ejti e ragokat a szlavóniai, nyelvjárás ma is. E különbséget a ragok eredete magyarázza meg; a -ból, -bóí rag eredetileg csak magashangú volt s így hangzott *) Simonyi e ragban nem vesz fel v elemet (Magy. névrag. 36. 1.), mert — szerinte — a codexek arczél, társéi alakja csakis j hang közbejöttével magyarázható. Azonban a j-s alak felvétele csak e kivételes alakokat, magyarázná meg, az ő, o-t azonban nem. Mig a csak egyszer előforduló tarsel alak mit sem bizonyít, mert iráshiba is lehet, addig az arczél, orczél szóban a lativus < é ragot sejthetjük, melyhez az l a vele együtt élt arczúV alak analógiájára járulhatott, úgy hogy eredetileg arczé és arczól éltek egymás mellett s a kettőnek összezavarásából lett arczél.