Nyelvtudományi Közlemények 24. kötet (1894)

Ismertetések - Simonyi Zsigmond: A nyelvhelyességről (Setala. Oikeakielisyydesta) 233

236 SIMONYI ZS. A NYELVHELYESSÉGBŐL. hatók tudományos czélra, az irodalmi nyelvnek viszont gyakorlati fontossága nagyobb. Hogy az irodalmi nyelv teljesen a népnyelvjárások kifejezéseire szorítkozzék, az ép oly képtelen követelés volna, mint hogy a nép irodalmi nyelven beszéljen, ha helyesen akar beszélni. Hogy pedig a többség nyelve legyen a helyesség mértéke, arra már Noreen találóan, megfelelt. Különös volna, ha egyedül a nyelv volna olyan kivételes dolog, hogy a többség döntése csalhatatlanul határozza el, mi a jó, mi a rossz. S ez esetben minden újítás hiba volna, pedig ezektől függ a nyelvnek egész élete és fejlődése. A czélszerűségi álláspont sem adhat mindig biztos és kizárólagos mértéket. A nyelv nem csupán czélszerűségre törekszik. Czélszerű volna pl., ha a finn nyelv a comitativust nemcsak többesi alakkal mondhatná: isci poikinensa, a minek csak azt kellene jelenteni: az atya fiaival, hanem az egyesszámi tőből is : isá poikanensa vagyis egy fiával (vagy viszont a magyarban az atya fiastul s az atya fiakostul), mégis hibás ez az alak, csupán azért, mert nem járatos. A nyelvhelyességről való ítéletünkre kétségkívül az van legnagyobb hatással, hozzá vagyunk-e szokva valamely kifejezéshez vagy nem. A mi szokatlan, az sérti fülünket. S az irodalomnak külön nyelvszokása van, melyet sem egyes vidékek, sem p. régi korok mértékével nem lehet mérni. Az irodalomban is, mint a népnyelvben, két ellentétes irányt latunk: az egyik konzervatív, mely minden bántó eltérést kerül, a másik haladó, a nyelvet fejleszteni akarja s új fogalmak kifejezésére alkalmasítani. Legjobb nyelvalak az, mely e kettőt kellő egyensúlyban tartja, de a legtöbbíróra fontosabb a konzervatív szempont, mert nem mindenkiből válik alkalmas nyelvjavító. Igen nehéz a nyelvhibának általános érvényű meghatározását adni. Mindenesetre relatív fogalom ez: a mi p. az egyik vidéken a nyelvszokásba ütközik, máshol egészen szokott lehet. (A debreczeni fület sérti,. ha ilyent hall: embörségös embör; de a szegedi ember még több joggal fogja a debreczenit hibáztatni, ha így beszél: a városháza felé kitűzték a zászlót.) Kétségtelen azonban, hogy hibáknak tekintendők a nyelvet megtanuló idegenektől s a gyermekektől alkotott analógiás képzések (p. sokabb, isztam). Hibák továbbá azok az esetleges nyelvbotlások, összezavarások, melyeket figyelmetlen vagy gondatlan beszédben az is elkövet,, a ki különben egészen bírja a nyelvet. Hiba tehát mindaz, a mi ellenkezik a nyelvet beszélő közösségnek szokásával egy bizonyos időben. De a mi jelenleg hiba, az jövőben helyes lehet, ha elterjed. Legkönnyebben olyan kifejezések terjedhetnek el. melyek nem ellenkeznek a szokással,. de valami új fogalmat vagy fogalomkapcsolatot jelölnek (új szók stb.). Minthogy már most a helyességet vagy hibásságot a szokás dönti el, s minthogy másfelől a nyelvhibát csak relativ fogalomnak ismerhetjük el, S. szerint a nyelvhibákkal szemben nagyon szabadelvű, engedékeny fölfogáshoz jutunk. «Tout comprendre c'est tout pardonner, s a nyelvészetnek föladata mindenekelőtt a megértés, nem pedig a megítélés.» És rendszerint nem is arról kellene beszélni, hogy melyik kifejezés helyes,melyik hibás, hanem csak melyik jobb s melyik rosszabb. Az ilyen kérdések eldöntésében aztán igen jó szolgálatokat tehet a czélszerűség szempontja. A czélszerfíség dönti el azt is, melyik új szót vagy szólást kelL pártolni s alkalmazásba venni s melyiket ellenezni. A legjobb nyelv tehát az, a mely mind a szokásnak, mind a czélszerűség kívánalmainak megfelel.. SIMONYI ZSIGMOND.