Nyelvtudományi Közlemények 24. kötet (1894)

Ismertetések - Simonyi Zsigmond: A nyelvhelyességről (Setala. Oikeakielisyydesta) 233

234 SIMONYI ZSIGMGND. kor nyelvszokását kövessük, hanem olyan nyelvalakot tartanak helyesnek, mely a megállapított nyelv törvények szerint fejlődött, s viszont hibáztatják azt, a mi közbejött más analógiák, «hamis analógiák* miatt eltér a rendes fejlődéstől. Ezt az irányt tehát inkább etymologiai v. nyelvtani iránynak nevezhetni. A finn nyelvészek is jobbára ilyen irányban mozognak fejtegetéseikben, így Becker, Renvall, újabban Genetz, Ahlman, s kivált Lönnrot és Ablqvist, kiknek oly nagy hatásuk volt a finn irodalmi nyelvre. Lönnrot szerint p. a se illativusa sihen, nem a szokásos siihen, mert igazság szerint *sehen volna, s az első e szabályszerűen csak rövid i-vé válhatik. Ablqvist szerint az általánosan használt elámaa partitivus helyett ezt kellene irni: elámátd, s általában mindig a teljesebb, eredetibb alak a helyesebb ; otaksua hibás képzés, mert a -ksu igeképző csak melléknévhez járulhat. Ahlman szerint sanomaton, (,mondatat]an'), ha szenvedő értelmű, helyesen így van : sanottamaton, mintegy ,mondatlan'. — A nyelvész tehát földeríti a nyelvnek természetét s általános törvényeit s e szerint helyreigazítja a hibás alakokat az irodalmi nyelvben, melynek első sorban kell helyes nyelvnek lennie. A másik álláspontot S. népnyelvi álláspontnak nevezi (az említett finn nyelvészek is, minthogy régi klasszikus finn irodalom nincs, a népnyelvet vették utolsó forrásul a nyelvtörvények megállapítására). E szerint az idegenek és műveltek befolyásától ment, romlatlan népnyelv az irányadó. Persze egyik egy, másik más nyelvjárást tart legjobbnak, s a népnyelv alapján egyik egy, másik más kifejezésmód helyességét vitatja. — Ez iránynak főképviselője a finneknél Avellan, ki p. kartanosi, myötyasi h. jobbnak tartja a rövid kartanos-t, myötyás-t, mert az élőbeszéd jobbára ezt hallatja; így pimeá korkea h. pimia, korkia stb. De Ahlqvist szerint is p. nem helyes a többes illativusában a -sin rag, mert a népnyelvben ez az alak nem járatos, pedig ez nyilván ellenkezik az ő nyelvtani álláspontjával. Mind a két álláspont követeli az irodalmi nyelvnek javítását: tisztítását és gazdagítását. Meg akarják tisztítani a nyelvet hibásan alkotott szóktól, továbbá az idegen szóktól s idegenszerű szólásoktól. Ezek helyett részint új kifejezéseket kell alkotni, részint a népnyelv gazdag tárházából meríteni. így jut mind a két irány a purizmushoz, melyet Finnországban a nemzeti mozgalom is támogatott. (A legmerészebb finn nyelvújító a negyvenes években Kilpinen volt; ő neki köszöni a finn irodalmi nyelv sok máson kivül a következő szókat: tiedé tudomány, taide művészet, yksilö egyén, henkilö személy, kirjailija iró. A fiatalabb finn írók közül sokan iparkodnak népies kifejezéseket, sőt tájszókat is meghonosítani az irodalomban.) A czélszerűségi állásponton áll p. a finneknek két jeles politikai irója, Snellmann és Meurman. Az előbbi azt állítja, hogy e téren a jeles író az egyetlen törvényhozó, s az ő példáját követi a többi; azt vitatja, hogy a próza nyelvének első sorban világosnak kell lennie, akkor egyúttal szép is. és jobb a könnyen érthető idegenszerűség, mint a homályos eredetiség. Meurman szerint p. a műszóknak nem az legnagyobb érdemük, ha organikus fejleményei a nyelvnek, hanem az, ha határozottak és félreérthetetlenek; épen azért nagyon alkalmasak a holt nyelvekből vett szavak, melyeket nem nehezebb megtanulni, mint a hazai elemekből képzetteket, mert «a dolgot nehéz megtanulni, nem