Nyelvtudományi Közlemények 24. kötet (1894)

Ismertetések - Simonyi Zsigmond: A nyelvhelyességről (Setala. Oikeakielisyydesta) 233

SIMONYI ZS. A NYELVHELYESSÉGBŐL. 283 azután a számnevek, melyeknek használatában annyi a sajátságos vonás, hogy érdemes őket külön tárgyalni. A névmások és számnevek körében szintén megkülönbözteti a főnévi és melléknévi használatuakat. Ezután következnek az adverbiumok, mert nagyobb részük nem egyéb, mint a nevek, névmások és számnevek egyes esetei. Ezután tárgyalja a praepositiokat. Ennyit foglal magában. a műnek eddig megjelent első fele. A második kötetben folytatni fogja a beszédrészek tárgyalását az igével s befejezi a particulákkal. A kötőszókat nem külön tárgyalja, hanem az összetett mondattal kapcsolatban. Az egész műnek második főrésze a mondattal, és pedig először az egyszerű, azután az összetett mondattal foglalkozik. Itt lesz szó a szórendről és a mondatbeli nyomatékról is, BALASSA JÓZSEF. A nyelvhelyességről. Setala Emil: Oikeakielisyydesta suomen kielen kaytantöön katsoen. (A nyelvhelyességről tekintettel a finn nyelv használatára. — A Valvoja ez. folyóiratban, s külön is ilyen mellékczímmel: Yleistajuista kielitiedettá II. Népszerű nyelvészet II. — Porvoo 1894. 8-r. 46 1. ára 1*50 frank.) Setálá Emil igen érdekes fejtegetéseket tett közzé e tárgyról, mely mi nálunk már száz év óta annyiszor foglalkoztatta az elméket. Sha fejtegetéseit rövid kivonatban, egészen tárgyilag ismertetem, a magyar olvasó bizonyosan szívesen veszi. S. abból indul ki, hogy a nyelvhelyesség kérdése két előző nagy kérdés eldöntését föltételezi, t. i. hogyan fogjuk fel a nyelvvizsgálat és nyelvhasználat egymáshoz való viszonyát ? és milyen viszony van, milyennek kell lenni az irodalmi nyelv s a népnyelv között ? «Két évtized óta a nyelvbúvárnak a nyelv életéről való fölfogása nagyon megváltozott, természetes tehát, hogy sok tekintetben máskép fogja föl a nyelvészetnek a nyelvhasználathoz való viszonyát, mint ezelőtt...» Mindenekelőtt biráló átnézetben ismerteti S. a finn és egyéb nyelvészek közt eddig uralkodott nézeteket. Noreen (kinek ide vágó tanulmányát tavai mi is ismertettük) három álláspontot különböztet meg: az irodalomtörténetit, a természetrajzit és az «észszerű álláspontot.* Az első szerint csak az irodalom-, ill. nyelv-történet ismerője állapíthatja meg a nyelvnek helyes formaját. A második szerint szakértő e dologban a nyelvet beszélő nemzetnek akármelyik tagja, a helyességet a szokás dönti el, s a nyelven nem szabad semmit mesterkedni. A harmadik, Noreené, tulajdonkép a czélszeriíségi álláspont, mely a szerint ítéli meg a nyelvbeli kifejezést, hogy jól, világosan, egyszerűen fejezi-e ki a gondolatot. S. azonban kifejti, hogy Grimm és követői nem azt követelik, a mit a humanisták, hogy t. i. teljesen valamely elmúlt irodalmi aranynek tekinti s többesbe teszi, ellenben a magyar almát eszik, tehát az almát anyagnak appercipiálja, úgy mint pl. a kenyeret. Világos, hogy ezek jelentéstani kérdések, s korántsem mondattaniak. S. Zs.