Nyelvtudományi Közlemények 24. kötet (1894)

Ismertetések - Balassa József: Indogermán mondattan (Delbrück: Vergleichende Syntax) 229

INDOGERMÁN MONDATTAN. 231 továbbá Curtius és Ludwig. A nyelvtudománynak legújabb korszakát a hangtani törvények pontosabb vizsgálata s a psychologiai, különösen az analógiás hatások kutatása jellemzi. Nem mondhatjuk, hogy az erre vonatkozó nézetek ma már megállapodottak, annyi azonban kétségtelen, hogy hangphysiologiai és psychologiai ismeretek nélkül nem szerezhetünk világos képet a nyelv fejlődéséről. Az erre vonatkozó nézeteket a legjobban és legtökéletesebben Paul fejezte ki Principien der Sprachgeschichte ez. munkájában. E történeti visszapillantás után néhány fontos mondattani kérdés megvilágításához fog Delbrück. Az első kérdés, melyet tárgyal, a mondat meghatározása, s az erre vonatkozó fejtegetést bővebben ismertetem, mintegy adalékul ahhoz a vitához, mely a mondat meghatározását illetőleg a Nyelvőr XIX., XX. és XXI. kötetében folyt le. Az ókorban ez volt a mondat általánosan használt meghatározása: oratio est ordinatio dictionum congrua sententiam perfectam demonstrans; s ez megfelel Dionysios Thrax fentebb idézett meghatározásának. Evvel szemben a középkor felfogása az volt, hogy a mondat a logikai Ítéletnek nyelvbeli kifejezése, tehát szintén három részből áll: alany, állítmány és copula. Az újabb nyelvészek közül csakis Paul meghatározását idézi (i. m. 99. 1.): «A mondat nyelvbeli kifejezője, mintegy jelképe annak, hogy a beszélő lelkében megtörtént több képzetnek vagy képzetcsoportnak a kapcsolata, és eszköz arra, hogy a hallgató lelkében ugyanazon képzeteknek ugyanazon kapcsolata jöjjön létre.» Ezen meghatározás szerint tehát nem szükséges, hogy a mondatban ragozott ige is legyen, s az ilyen mondatok : omnia praeclara rara, minimum jus summa injuria, Traume, Schaume stb. époly teljes mondatok, mint pl. az ember él. E három meghatározásban közös, hogy a mondatot egységes, befejezett egésznek tekintik, a mi helyes is; másrészt meg, hogy szerintük a mondat több résznek a kapcsolata. A tapasztalat azonban ellent mond ennek a felfogásnak, akár a mondat nyelvtani tagoltságára, akár a fogalmak vagy fogalomcsoportok kapcsolatára gondolunk. Az indogermán nyelvekben is vannak egytagú mondatok (vagyis olyanok, melyek egy indulatszóból, egy vocativusból vagy egy úgy nevezett személytelen igéből pl. pluit állanak). Paul az ilyen mondatokat hiányosaknak tekinti; ezek — szerinte — csak állítmányok, melyeknek alanya hiányzik. Midőn pl. Lessingnél (Emilia Galotti-ban) a herczeg így szól: Klagen, nichts als Klagen! Bittschriften, nichts als Bittschriften! Paul szerint ez csak állítmány, alany hozzá a levél, a mit a herczeg a kezében tart. Ezt a felfogást Delbrück nem fogadja el, mert hisz így az alany fogalmába olyasmit magyarázunk bele, a mi a nyelv körén kívül áll. A mondat meghatározása •ezek után Delbrücknél így alakul: A mondat artikulált beszédben történő