Nyelvtudományi Közlemények 23. kötet (1893)

Értekezések - Zolnai Gyula: Mondattani búvárlatok - 35

MONDATTANI BÚVÁRLATOK. 49 kifejezések, melyekben az első időhatározó ragvesztett alakot mutat: «szombat reggeli lapunkban elmondtuk» (Nemzet, V. 164), vasárnap délutáni, péntek déli stb. Szintén határozói szerkezet szolgált a képzés alapjául ez érdekes népnyelvi adatban is, noba a jelzett szón a viszonyrag ma már hiányzik, úgymint: mindönnapló (ebből: mindön nap, azaz ,minden napow'), azt a harangot jelenti, a melylyel hétköznap szoktak harangozni (Makó, Nyr. IX. 377). De valamennyi ily módon keletkezett alakunk közt kétségkívül a hírhedt túladunai és rokonsága a legföltünőbb. Nyelvészt is kisértetbe ejtett már sajátszerű alakulata, de a rája kiáltott anathema foganatlan maradt, mert nagy vidék emelte föl mellette igazoló szavát (1. a Nyr. XX. XXI. kötetében lefolyt polémiát). Az alak érdekességét különösen az fokozza, hogy a képzés alapszavának (ha szabad e három szóból álló szerkezetet így neveznünk) két eleme közé a névelő is beleszorult. Eredetét különben most már igen könnyen megérthetjük. A mindennapos túl a Dunán, •túl a Tiszán stb. határozói szerkezetek egészen egységes szóként hatottak a nyelvérzékre, s a mint az egyszerű Dunán, Tiszán ragos alakok mellett megvannak a dunai, tiszai melléknevek, az egész túl a Dunán, túl a Tiszán határozók mellé is megteremthette a nyelv a megfelelő csodaalakokat: túladunai, tulatiszai. Azt hiszszük, e fejezetünk fejtegetései után, a hasonló természetű adatok világítása mellett nem fognak többé ezek a szóalakok sem olyan föltünőknek látszani, annyival kevésbbé, mert még abban a tekintetben sem állanak egymaguk, hogy a névelőt sajátszerű módon elemeik közé forrasztották. Párjuk ugyanis a háromszéki egyikamásul határozó szó, mely azt teszi jegyíormán', azaz egyik úgy mint a másik, ,egyik a másul' (1. Magy. Nyelvészet VI. 322); s ide sorozható a névelővel bővült egy a más szerkezetnek föntebb idézett sajátszerű alkalmazása, melyet már bővebben tárgyaltunk (1. 1. alatt). Ebben a névelő orthographiailag nem vált környezetével egy szóvá, a mint nem vált az alább tárgyalandó mi a manóba, mi az ördögöt-féle sajátszerű szólásokban sem, melyeket szintén csak az itt fejtegetett nyelvtüneményekkel kapcsolatban lehet helyesen megmagyaráznunk. Az eddig tárgyalt önállósított szerkezetekben voltaképen az ^önállósított határozók ismert tüneményét szemlélhettük. Azonban NYELVTCD. KÖZLEMKNYEK. XXIII. •