Nyelvtudományi Közlemények 21. kötet (1887)

Ismertetések és birálatok - Munkácsi B.: Weske Mihály: A cseremisz nyelv dialektusairól (oroszul). 477

WESKE : CSEREMISZ NYELV DIALECTUSAI. 479 2. Az én nyelvészeti följegyzéseimben használt é hang (a magy. é-nek megfelelő rövidje), melyet orosz fordítók hol 3-val, hol ii-vel írnak. W. szerint kiejtésénél az ajak helyzete ugyanolyan, mint az előbbinél, az articulatio a lágyíny közelében történik, a nyelv hegye pedig az alsó foghúshoz ér. Ugyané hang szintén megvan a csuvasban (melyet az újabb fordítások c-vel jelölnek, pl. Keceni> kicsiny == kézén) s hozzátehetjük, hogy nagyszerepü a kazáni votjákban s a vogulban is; — 3. egy ö és ü között álló hang, melyet én p-val jelzek (]. NyKözl. XXI, 4.). Érdekes Weskének azon megfigyelése, hogy a magánhangzók illeszkedése a nyugati nyelvjárásban épp oly tökéletességben van meg, mint pl. a magyarban (pl. nyűg. cser. körgéSté belül, éümna szívünk = kel. csér. körgéété, siimna) s hogy régebben így volt ez a keletiben is, biztos nyomokból látható (v. ö. pl. kel. cser. wlgédo fényes, joldémo lábatlan, kombo lúd stb.; továbbá : jerdémá tónélküli, sildii.r csillag, illnö alant stb.) A két nyelvjárás főbb eltérései a magánhangzók tekintetében a következők: 1. kel. cser. o az első szótagban = nyűg. cseri a: kcser. voz gyökér, jol láb, mo mi, modam játszom == nycser. vaz, jal, ma, madám. 2. kel. cser. a az első szótagban = nyűg. cser. a: kcser. jamdé, jamde kész, magrem kiáltok, iarem terítők == nyós©r> jamdé, miigrem, iarem. 3. kel. cser. u az első szótagban = nyűg. cser. é: kcser. vuéem várok, kumit három, ludo récze = nyűg. cser. vécém, kémet, lédé. 4. kel. cser. ü az első szótagban = nyűg. cser. é: mit víz, vilr vér, küdür fogolymadár = ny. cser. vét, vér, kédér. 5. kel. cser. é az első szótagban = nyűg. cser. é: jélme nyelv, kézét most, kélmas fázni = ny. cser. jélmé. jélme, kézét, kélmas. 6. kel. cser. e az első szótagban gyakran megfelel nyűg. cser. i-nek: venge vő, lébe meleg, penkede erős = nyűg. cser. vingé, livé, pinkédé. Értekezésének végén Weske szó- és textusmutatványokkal ismerteti az 1821-iki cser. evangeliumfordítás, az 1837-iki cser. grammatika s különösen Wiedemann írásmódjait. Az utóbbiról joggal állítja, hogy kellő kritika nélkül dolgozta fel a rendelkezésére állott források anyagát; volt alkalmam erről magamnak is szá-