Nyelvtudományi Közlemények 21. kötet (1887)

Értekezések és közlések - Munkácsi Bernát: Csuvas nyelvészeti jegyzetek. 1

16 MUNKÁCSI BEKNÁT. állott. Az öreg ásni kezdett, midőn' [már] ásva a darvakhoz kezdett jutni, a daru félelmében [így] szólt a rókához : «róka koma, mit tegyünk most, hiszen már elér [ásva)?!» A róka válaszol: «tegyük magunkat mind a ketten halottaknak!» Az öreg odaért (ásva), megfogta a darut, a daru holtnak tette magát. Amaz forgatva, forgatva megtekintette s eldobta (dobta, eresztette) őt. Amint eldobta, a daru felugrott és ttérífflék, térüTék» szavával futva elrepült. Az öreg hátulról kergetni kezdte, ez alatt a róka is kibujt az odúból és elfutott. Az öreg fogta az ásóit s azután hazament. A róka nem futott messzire, ő az út szélire menvén lefeküdt. Ugyancsak abban az időben egy öreg ember ment azon az úton egy hallal megrakott szekérrel (halat szállítván). Az az öreg meglátta a rókát s [így] szólván: «jó lesz ez majd nekem, ha haza megyek, sapkát csinálni" •— fogta őt s hallal megrakott [szekerének] a kasába dobta. A róka kivájta a kast s kijővén hátra maradt. Abból a lyukból a halak mind a végsőig kihullottak (tkp. kihullván elfogytak). Midőn az öreg hazaérkezett, felesége épen tüzet rakott (tkp. t. rakottnak találta). 0 ki sem fogva lovát bement a házba és így szólván: «egy új sapka készítésére való rókám van!» —levette fejéről sapkáját s a kemenczébe dobta. Midőn kiment kifogta a lovát, fölfedte kasát s belenézett; róka sem volt, hal sem maradt egy sem. Az öreg, hogy sapkáját kivegye kemenczóből, sebtiben a szobába futott, de még hamuja sem maradt meg sapkájának, teljesen elégett (tkp. égve elfogyott). Az öreg két csípőjére csapván leült és sírni kezdett; [s mintha ennyi] nem lett volna elég, még felesége is szidni kezdte. A róka a halakat mind egybegyüjtötte, [aztán] lemenvén egy hegyszakadékba, nevetgélve ette és lefeküdt. Egy farkas is oda jött hozzá. «Kóka koma, mit eszel, adj csak egyet nekem, ízletes-e?" — kérdezte. A róka adott egyet neki. «Ej-haj, ízletes volt, adj csak még egyet!» — szólt a farkas a rókához. «Nekem magamnak is kevés, eredj fogj te magad !» — felelt neki a róka. «Te honnan fogtad, hogyan fogtad, magyarázd el (mondva mutasd) csak nekem!» — szólt a farkas. A róka azt mondotta neki: «jól van, ott egy lék, ott mártsd be a farkadat és ülj; nyugodtan (?) nézz ; midőn zajog [valami] annál mélyebbre dugd !» A farkas elment, leült; ülvén, ülvén, huzamosan nézett; zajgott, ő annál mélyebbre dugta. Míg ő ott üldögélt, a farka keményen oda fagyott a jéghez.